A CAS elutasította az orosz fellebbezést a Valijeva eltiltása után elvett olimpiai csapataranyérem ügyében

2024.07.25. 17:50
Kamila Valijeva (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az Orosz Olimpiai Bizottság fellebbezését a Kamila Valijeva műkorcsolyázó eltiltása után elvett 2022-es pekingi ötkarikás csapataranyérem ügyében.

A CAS csütörtöki közleményében jelezte, hogy a fellebbezők azt szerették volna elérni, hogy az aranyérem Oroszországnak járjon, azonban a június 12-i meghallgatást követően az illetékes testület arra a következtetésre jutott, hogy Valijevát doppingvétség miatt megfelelő indokkal zárták ki a csapatversenyből, ezért az ottani eredményeit nem lehet figyelembe venni, így az oroszok nem kaphatnak aranyérmet.

Az akkor 17 éves Valijeva – aki egyéniben eredetileg a negyedik helyen végzett – kezdettől ártatlannak vallotta magát. A felmentését elérni akaró védői a többi között arra hivatkoztak, hogy a sportolónak a Pekingben elvégzett valamennyi doppingtesztje negatívnak bizonyult. A pozitív minta, amelyet 2021 decemberében vettek az orosz bajnokság során, a stockholmi labor késlekedése miatt csak 2022 februárjában vált ismertté, amikor már lezajlott az orosz győzelmet hozó olimpiai csapatverseny. Az is érv volt Valijeva mellett, hogy a trimetazidin, amit kimutattak nála, nem segíti a korcsolyázókat a sportteljesítmény javításában. Az orosz doppingellenes ügynökség korábban felmentette Valijevát.

A pekingi aranyérmet az Egyesült Államok műkorcsolyacsapata kapta meg, miután Valijevát négyéves eltiltással sújtották. A versenyzői jog felfüggesztése 2021. december 25-től érvényes. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) később azt tudatta, hogy a harmadikról a második helyre fellépő japánok mögött Oroszországot illeti meg a bronzérem, mert noha Valijeva kizárásával az összpontszáma 74-ről 54-re csökkent, így is megelőzi az 53-mal végzett Kanadát.

Legfrissebb hírek

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
Tegnap, 12:14

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33