A CAS elutasította két orosz biatlonos doppingügyben benyújtott fellebbezését

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.09.10. 13:09
Szvetlana Szlepcova (Fotó: Getty Images, archív)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította Szvetlana Szlepcova és Jevgenyij Usztyugov orosz sílövők fellebbezését, így pont került a 2020 óta húzódó doppingügyük végére.

A CAS döntéséről a sportág tisztaságára felügyelő testület adott hírt.

A Nemzetközi Sílövőszövetség (IBU) – még 2020 februárjában – 2013-ban és 2014-ben elkövetett doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtotta a két orosz versenyzőt, akik közül Jevgenyij Usztyugov 2014-ben tagja volt a szocsi téli olimpián aranyérmes, utóbb szintén diszkvalifikált orosz váltónak. Az IBU négy és fél évvel ezelőtti közlése szerint bizonyítottnak látta, hogy Usztyugov a szteroidok közé tartozó oxandrolont használt, ezért megfosztotta valamennyi eredményétől a vizsgált időszakban. A 39 éves Usztyugov ez ellen nyújtott be fellebbezést, amelyet most utasított el a CAS, miáltal Oroszország elveszítette a hazai rendezésű ötkarikás játékokon a csapatversenyben szerzett első helyét.

A 2014-es olimpia éremtáblázatának első helyét így immár a norvég csapat foglalja el, amely 11 arany-, 5 ezüst- és 11 bronzérmet gyűjtött Szocsiban. A 10 arany-, 10 ezüst- és 9 bronzéremmel rendelkező orosz csapat ugyanakkor visszaesett a második helyre, míg a harmadik helyet a CAS határozata nyomán a kanadai csapat foglalja el (10-10-5).

Ez már a harmadik olyan olimpiai aranyérme a szocsi játékoknak, amelyet Oroszország elveszített. Korábban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság fegyelmi bizottsága megfosztotta elsőségétől a kettes bobban győztes Alekszandr Zubkov és Alekszej Vojevoda duót, valamint Alekszej Nyegodajlónak és Dmitrij Trunyenkovnak Zubkovval és Vojevodával együtt diadalmaskodó bobos négyesét.

A CAS friss döntésével elutasította az IBU által szintén kétéves eltiltással sújtott, 38 éves Szvetlana Szlepcova fellebbezését is, akinek szervezetében osztarin nevű tiltott szert találtak.

 

Legfrissebb hírek

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Gyász: meghalt Galina Kukljeva olimpiai bajnok orosz sílövő

Téli sportok
2026.07.14. 14:59

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11