Az első edzésén eltört Kónya Ádám cipője, most a harmadik olimpiájára készül

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.04.19. 15:34
null
Kónya Ádám már a jövő évi olimpiai pályát is kipróbálhatta (Fotó: Magyar Síszövetség)
A sportág őshazájában, Norvégiában megrendezett világbajnokságon is helytálltak sífutóink, akik a világkupában is szépen teljesítettek a mögöttünk hagyott télen. Kónya Ádám első magyarként a Tour de Skit is teljesítette, és már a 2026-os téli olimpiára is megvan a kvótája.

Négy magyar sífutó is kvótát szerzett a XXV. téli olimpiai játékokra, 2002 után másodszor jutott ki ennyi versenyzőnk a sportág csúcseseményére. Míg Pónya Sára és Laczkó Lara a nagyszerű világbajnoki szereplésének, Büki Ádám és Kónya Ádám inkább a komplett évadban nyújtott stabil teljesítményének köszönheti a kijutást – a férfiak a nemzetek rangsorában a 25. helyen zártak.

 Kónya Ádám első magyarként teljesítette a Tour de Skit, ami az újév környékén sorra kerülő, a Tour de France mintájára életre hívott sorozatverseny. A 32 éves sífutó az 58. lett, nem győzzük hangsúlyozni, már az is nagy fegyvertény, hogy célba ért, hiszen a száz induló csaknem felének idő előtt befejeződött a küzdelem.

„Harmadszor indultam el a versenysorozatban, amit az idén logisztikai és környezeti okok miatt csak két helyszínen rendeztek meg – kezdte élménybeszámolóját Kónya Ádám. Eredetileg szállást is csak az első két napra foglaltunk Toblachban, de saját magamat és a szövetségi kapitányt is meglepve bent tudtam maradni. Elég jól futottam a következő két versenyen is, amivel megint továbbjutottam, így átutazhattam Val di Fiemmébe. Ezáltal volt szerencsém kipróbálni a jövő évi olimpia pályáját is, és feljutottam az Alpe Cermis sípálya tetejére, ahol hagyományosan a viadal zárul.”   

A trondheimi világbajnokságon öt számban is rajthoz állt és a világkupában is ott volt minden helyszínen. Az első sífutáshoz köthető emlékei alapján csoda, hogy ebben a sportágban teljesedett ki.

„A sífutással kapcsolatos ősélményem minden, csak nem pozitív. Hatévesen úszni kezdtem, és egyszer alapozó edzőtábor gyanánt Szlovákiába mentünk. Semmit sem tudtunk a sífutásról, és húsz-harminc éves cuccot vittünk ki magunkkal. Az én sífutócipőm talpa már az első nap kettétört. Próbáltuk megragasztani, ám a második lépésnél újra kettétört, ezért néhány nap után már csak úgy, a pálya mellett futottam.”     

Aztán 15 évesen egyedül kiköltözött Ausztriába egy sportiskolába, itt tette le az érettségit is. Összesen hét évet töltött el a „sógoroknál”, de megérte! 2018 és 2022 után már a harmadik olimpiájára készül, ám ez lesz az első, amelyen immár apukaként állhat rajthoz. Ennél aligha kell nagyobb motiváció…

 

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
7 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
14 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Világrekorder, korszakos legenda, olimpiai érmes és a jövő reménysége – tíz síugró, akire érdemes figyelni a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.31. 13:11

Téli olimpia 2026, férfi jégkorongtorna – adatbank

Téli sportok
2026.01.27. 13:56

Milánó 2026: Kónya szeretne jobban teljesíteni, mint korábban, Büki régóta várta a pillanatot

Téli sportok
2026.01.21. 20:16

Sífutó-világkupa: Kónya Ádám másodszor is célba ért az Alpe Cermisen

Téli sportok
2026.01.04. 13:23
Ezek is érdekelhetik