Tizennyolc orosz gyorskorcsolyázó kapott kanadai és amerikai vízumot

Vágólapra másolva!
2025.10.16. 14:25
null
A milánói téli olimpiai gyorskorsolya versenyeinek helyszíne (Fotó: Getty Images)
Tizennyolc orosz nagy-, illetve rövid pályás gyorskorcsolyázó kapott amerikai és kanadai vízumot azokra a versenyekre, amelyekről kvóta harcolható ki a februári milánói-cortinai téli olimpiára.

Az orosz szövetség tájékoztatása szerint nyolcan nagy pályán, tizen rövid pályán szerepelnek.

A nagy pályások november 14. és 16. között Salt Lake Cityben, november 21-től 23-ig pedig Calgaryban versengenek. Később még Hollandiában (Heerenveen, december 5-7.) és Norvégiában (december 12-14., Hamar) is lesz ötkarikás kvalifikációs világkupa-forduló.

A rövid pályások csütörtöktől (mától) vasárnapig Montrealban csatáznak, ezt követően november 20. és 23. között a lengyelországi Gdansk, végül egy héttel később a hollandiai Dordrecht lesz a rendező. A kanadai város egy hete is volt házigazda, az oroszok – függetlenként – ott már indultak.

Az orosz és fehérorosz korcsolyázókat az ukrajnai háború 2022 februári kitörése után száműzték a nemzetközi porondról, a sportági nemzetközi szövetség tavaly decemberben – szigorú feltételek mellett – engedélyezte indulásukat a mostani olimpiai kvalifikációban.

 

Legfrissebb hírek

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
17 perce

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
38 perce

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
2 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
2 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
4 órája

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
15 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
17 órája
Ezek is érdekelhetik