Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

2026.04.28. 19:14
Éric Ciotti (Fotó: Getty Images)
Párizsban vagy Lyonban lehet a 2030-as Francia Alpok-rendezésű téli olimpia jégkorongtornája azt követően, hogy Nizza új polgármestere ellenzi az ideiglenes helyszín felépítését.

Az eredeti tervek szerint a helyi futballklub, az élvonalbeli Nice stadionját is átépítettek volna a játékok idejére hokiarénává, főleg a férfi mérkőzésekre. Éric Ciotti polgármester azonban megvétózta a terveket, szerinte a csapatot nem szabad hosszú időre eltiltani a hazai pályától.

Nizzában másik két stadiont is vizsgáltak lehetséges helyszínként, ám azok túl költségesek lettek volna.

A szervezőbizottság kedden bejelentette, hogy megfelelő helyszínt keres „más nagyvárosban, például Lyonban vagy Párizsban a már meglévő létesítményekben, amelyek legalább 10 ezer férőhelyesek.” A döntés a végrehajtó bizottság május 11-i ülésén születhet meg.

Amennyiben valóban Párizsban vagy Lyonban kellene megrendezni az ötkarikás hokitornát, úgy az eredeti tervekhez képest is nagyon "szétszórná" a rendezést, ez már az idén februárban megtartott milánói-cortinai olimpia alatt is kritika forrása volt.

 

Legfrissebb hírek

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik