Telegdi Attila a korcsolyaszövetség új elnöke

K. E.K. E.
2026.05.22. 18:57
null
Telegdi Attila az új elnök (Fotó: Hunskate)
A Magyar Országos Korcsolyázószövetség pénteken tartotta tisztújító közgyűlését, a küldöttek Telegdi Attilát választották meg elnöknek.

A MÚLT FELIDÉZÉSÉVEL kezdődött a Magyar Országos Korcsolyázószövetség tisztújító közgyűlése pénteken délután a Danubius Hotel Héliában: előbb az elmúlt szezon történéseit láthattuk, majd Kósa Lajos elnök lépett a mikrofonhoz, s már amikor a mögöttünk lévő 15 esztendőről beszélt, kiemelve a mérföldköveket, azt, honnan indultak, hová érkeztek („Azért csináltuk, hogy megszerezzük Magyarország első téli olimpiai aranyérmét, vagyis a legmerészebb álmokkal felvértezve indultunk el, akkor nem sokan gondolták volna, magamat is beleértve, hogy a magyar korcsolyasport legfényesebb tizenöt éve következik”), egyértelművé vált, itt nem lesz folytatás.

Már ami Kósa Lajos elnökségét illeti, s nem is lett: a szép emlékek, a vicces és megható élmények említése után az elnök közölte a küldöttekkel, hogy nem folytatja, de azt megjegyezte, marad a korcsolyázók családjában.

Az évi közgyűléseken megszokott kötelező körök (beszámoló, mérleg, felügyelőbizottsági és könyvvizsgálói jelentés elfogadása) következett a tisztújítás.

A szavazás előtt előbb Telegdi Attila, majd Török Zoltán ismertette röviden elképzeléseit, utóbbi megjegyezte, már mindketten nyertek, hiszen változás jön.

A közgyűlés titkos szavazással a következő négy évre Telegdi Attilát választotta meg elnöknek – a 36, szavazásra jogosult közül 19-en voksoltak rá (17-en pedig Török Zoltánra), így az alapszabály rendelkezése értelmében (50 százalék, plusz egy szavazat) már az első körben sikeres volt a választás.

Az elnökségi tagok (köztük például a két korábbi short trackes, Nagy-Heidum Bernadett és Darázs Péter) megválasztása után a pályafutásukat befejező sportolókat búcsúztatta el a szövetség: öt rövid pályás gyorskorcsolyázó döntött a visszavonulás mellett (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somogyi Barbara és Nógrádi Bence).

Téli sportok
4 órája

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

„Kicsit olyan ez, mint a gyász, hiszen valaminek vége van, ugyanakkor van benne sok-sok szépség is.”

 

 

Legfrissebb hírek

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
Tegnap, 9:53

Bánhidi Ákos: Minden tekintetben olimpiai főpróba lesz az Európa-bajnokság

Téli sportok
2026.01.06. 15:07

Bizakodó Drijver Bertoldot és az olimpiát illetően a szakágvezető

Kerékpár
2025.10.27. 13:14

Telegdi Attila: Shaoangék aranyérme megmutatja, megfelelő háttérrel komoly eredményeket lehet elérni

Kerékpár
2025.03.19. 14:26

Jól hangzik: Magyarország ma már a short track nagyhatalma

Téli sportok
2022.01.25. 09:20

Rp. gyorskori: három hiányzó az országos bajnokságon

Téli sportok
2021.03.12. 17:20

Rp. gyorskori: Lockett Deanna nem tér vissza Magyarországra

Téli sportok
2021.01.06. 16:35

R. p. gyorskorcsolya: újabb halasztás, decemberben sem lesz ob

Téli sportok
2020.12.01. 15:31
Ezek is érdekelhetik