A vén Agassi

2002.05.31. 23:19
Címkék
"Vén vagyok, ezért egyre nehezebbek lesznek számomra a nagy versenyek. Csakhogy még mindig élvezem a kihívást, a teniszt, és ameddig ez megvan bennem, nem lehet gond. Néha úgy érzem, még mindig tudok fejlődni” – hangzott Andre Agassi vallomása."Picurka, viszont remek keze van, rendesen leizzasztott. Általában az ilyen kis emberek nagyszerűen bánnak az ütővel, jó az anticipációs kézségük, és fürgék. Ellenben mondjuk velem. Akkora vagyok, mint egy ház, ezáltal erős is, ám néha nehézkesen mozgok” – értékelt az Olivier Rochus ellen csak öt küzdelmes játszmában továbbjutó Marat Szafin."Ez volt az a meccs, amit mindegy, hogyan, de meg kellett nyernem. Különben is, amíg a negyedik és az ötödik szettekben kétszáz fölötti szervákat tudok ütni, nincs vész” – fűzte hozzá a derékproblémákkal küszködő (?) Szafin."Frazier jól fogadja az adogatásokat, talán ezért volt a szervám ennyire gyatra. Legalábbis magyarázatnak nem rossz… Viszont vigasznak megteszi, hogy ennél már csak jobb lehet” – mondta a címvédő Jennifer Capriati, miután 6:4, 6:3-ra győzött Amy Frazier ellen, méghozzá úgy, hogy mindössze négyszer hozta az adogatójátékát."Aki ellenem játszik, élete legjobbját nyújtja, ugyanis mindenki engem akar megverni. Vagy a nővéremet” – állapította meg Serena Williams."Két éve Las Vegasban, amikor egy challengertornán szenvedtem, megláttam, hogy a kétszáznegyvenedik helyen állok a világranglistán. Majdnem leesett az állam. Ennél azért jobb teniszező vagyok” – jelentette ki a még mindig versenyben lévő Vincent Spadea.
Legfrissebb hírek

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
30 perce

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
38 perce

Heti program: ismét pályán a magyar válogatott; kezdődik a 2026-os labdarúgó-vb

Magyar válogatott
42 perce

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
57 perce

Hiába a BL-indulás, kirúgták Van Persie-t Hollandiában

Minden más foci
1 órája

Somogyi Ádám: Bárcsak valahogy visszaadhatnám a szeretetet!

Kosárlabda
1 órája

Vb-felkészülés: Kolumbia győztes főpróbát tartott Jordánia ellen

Foci vb 2026
2 órája

Örömteli hancúrozás a levegőben – Besenyei Péter 70 éves

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik