Venus Williams leosztotta a lapokat?

KAMLER JÁNOS, L PAP ISTVÁNKAMLER JÁNOS, L PAP ISTVÁN
2002.06.07. 22:27
Címkék
"Hogy miért játszottam picit gyengén? Először is mindenképpen nyerni akartam, csakhogy folyton az járt a fejemben, mi lesz, ha vesztek, elvégre a korábbi években el voltam átkozva Párizsban. Másfelől sokat láttam Serena meccséből. Úgy értem, túl sokáig maradtam a tribünön” – magyarázkodott a csütörtöki elődöntőjét követően Venus Williams."Egyszer szívesen látnám Serena nevét a világranglista élén. De csak egyszer. Ez a rang ugyanis engem illet meg” – osztotta le a lapokat Venus."Éles döntő lesz, mindketten hajtani fogunk, mert meg akarjuk nyerni a Roland Garrost, én is meg ő is. A győztes nevét csak szombat délután tudja meg mindenki” – jelentette ki Serena Williams. Reméljük, Richard papa is így gondolja…"Egy pillanatig sem gondoltam, hogy kikaphatok. A negatív gondolkodás negatív eredményt szül” – emlékezett vissza a Capriati elleni elődöntőjére Serena."Ennél többet nem tudtam kihozni magamból. Minden azon múlt, ki viszi be először a gyilkos ütést. Javarészt neki sikerült” – közölte a tavalyi győztes Capriati."Nagy szó, bár nem tudom, sikerült volna-e nekik, ha Davenport és Hingis egészséges lenne. Velük azért mégiscsak teljesebb és persze erősebb a mezőny” – Capriati gondolata arról, hogy jelenleg – vagyis jövő hétfőtől – Venus és Serena nevével kezdődik a világranglista.
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
34 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
54 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája