Egyperces gyászszünet Ivanisevicsért

2002.06.24. 22:12
Címkék
Sztárnyilatkozatok, avagy
"Szegény, rettenetesen el lehet kenődve. Egyperces szünetet javasoltam, hogy csendben megemlékezzünk róla, ha már nem lehet itt” – mondta az 1992-es bajnok Andre Agassi arra utalván, hogy a címvédő Goran Ivanisevic sérülése miatt neki kellett játszania az első meccset a centeren."Az első mérkőzésen bármi megtörténhet, kicsit tartottam is ettől. Aztán beindult az üzlet, hogy úgy mondjam, és még a régi emlékek felidézésére is volt időm…” – ismét Agassi, ezúttal már az izraeli Harel Levy leigázásáról."A második elég szoros volt, a lány elképesztő iramot kezdett diktálni. Legalább nem volt unalmas a nyitó mérkőzésem” – jelentette ki Jennifer Capriati."Futballcsapatunk elbukott, de van újabb reményünk: Tim Henman” – írja az Independent című lap."A harmadik műtétem után két hónapig tolószékben voltam, úgyhogy nagyon kell vigyáznom minden egyes mozdulatnál” – közölte Mark Philippoussis."Jelentem, itt vagyok. Rájöttem, tudok még teniszezni, és tudok egy pár ászt ütni. Ma például alig hibáztam” – örvendezett a súlyos könyöksérüléséből nemrégiben felépülő, 1996-ban bajnoki címet szerző Richard Krajicek."Túl erősen ütik a labdát. Amennyiben az ellenfeleknek nem lesz kedvük felvenni velük a kesztyűt, egy idő után igencsak unalmassá válik a női tenisz” – kritizálta a Williams lányok játékát a hat évvel ezelőtt visszavonuló Gabriela Sabatini.
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
31 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
46 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája