Lesz-e újabb korszakos zseni?

Szívfájdalom, Lleyton Hewittból nem lesz brit, sem francia, sem amerikai, merthogy büszke ausztrál mivoltára. És arra, hogy ilyen sikereket szerez hazájának.
"Végignéztem a kupára vésett neveket, istenem, mennyi zseniális teniszező, köztük sok ausztrál… Viszont Pat Cashé után egyetlen ausztrál neve sincs rajta, úgyhogy siessenek, karcolják bele gyorsan az enyémet, szépen mutat majd ott az alján” – utasította a "személyzetet” Hewitt.
Három legendás ausztrál teniszező is a helyszínen tekintette meg a finálét (Frank Sedgman, Neale Fraser és Ken Rosewall, az előbbi kettő nyert Wimbledonban, Rosewall viszont egyszer sem, négy döntőt bukott el…), ami óriási lökést adott az ifjú titánnak, de mint mondta, "amikor a bajnoki címért adogattam, semmire és senkire sem tudtam gondolni, csak arra, hogy a következő gémet muszáj megcsinálnom.”
Persze, hogy megcsinálta. Nem szokott ő ilyenkor hibázni.
Holott 21 évesen ez egyáltalán nem volna természetes. A mostani még csak a negyedik éve a profik táborában, de már kétszeres Grand Slam-győztes, méghozzá úgy, hogy kétszer játszhatott GS-döntőt. Vagyis ez ideig százszázalékos, ráadásul mind a két alkalommal három, voltaképpen sima szettben verte meg az ellenfelét, Pete Samprast, illetve David Nalbandiant, arról nem is beszélve, hogy a tavalyi világbajnokságon nyomasztó fölénnyel, veretlenül, mindössze egy játszmát veszítve végzett az élen.

Hiba lenne már most korszakos zseninek kikiáltani, eredményei mindenesetre figyelemre méltóak, megjegyzendő, még Sampras sem kezdte ennyire eredményesen a pályafutását. Márpedig belőle korszakos zseni lett…
"Sohasem ragadtatom el magam, a felhőtlen boldogságon túl semmi mást nem érzek. Remélem, értik, mire célzok. Rengeteget tanultam eddig és fogok is a jövőben. Amikor például először játszottam Wimbledonban, azonnal a bajnoki címet céloztam meg, de hamar rá kellett jönnöm, ezek a srácok túl erősek nekem, ráadásul a lehető legrosszabb taktikát alkalmaztam, mert megpróbáltam a hálójátékot erőltetni. Ráfizettem. Aztán az alapvonalon ragadtam, már csak azért is, mert tisztában vagyok azzal, hogy elég biztosan játszom hátulról. Az idén, ha jól emlékszem, mindössze egyszer próbálkoztam meg a szerva-röptével, de kettős hibát ütöttem, így az egészet hagytam a fenébe… – magyarázta vígan a világelső, arra a kérdésre pedig, hogy a mai mezőnyben kitől tart leginkább, a következőt felelte: – Remek teniszezők vannak az élmezőnyben, közülük talán Szafin a legveszélyesebb rám. Minden borításon nagyon tud teniszezni. Igen, azt hiszem, ő a legnagyobb ellenfelem.”
Meglátjuk. Mindenesetre azok számára, akik Agassi és Sampras nélkül érdektelennek minősítik a férfiteniszt, jó hír: újabb nagy párharc van kialakulóban. És ez is tarthat akár egy évtizeden át.