Gubacsiék is a 16 között

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.01.18. 13:03
Címkék
A párosok küzdelmében eddig szerencsére nagyon jól szerepelnek női teniszezőink. Mandula Petráék tegnapi sikere után a mai játéknapon a Gubacsi Zsófia, Conchita Martínez-Granados kettős is a harmadik fordulóba lépett, miután 1:6, 7:5, 6:2 arányban verte a Hopkins, Kostanic amerikai, horvát duót. Már abban is biztosak lehetünk, hogy lesz magyar érdekeltségű páros a következő fordulóban is, hiszen a magyar lányok vasárnap egymás ellen mérkőznek majd meg a legjobb 8 közé jutásért. A férfiaknál a felső ágon magyar idő szerint ma hajnalban a 16 közé jutás volt a tét. Sajnálatos meglepetés Marat Szafin kiesése, az orosz játékos a német Schüttler elleni derbit csuklósérülése miatt nem tudta vállalni. Nem sokáig szomorkodhattak az orosz teniszbarátok, hiszen a fiatal Mihail Juzsnij meglepetésre simán verte a hetedik helyen kiemelt cseh Jiri Novákot. Egyáltalán nem volt jó napjuk ellenben a cseheknek, a férfi egyes 3. fordulójának utolsó mérkőzésén ugyanis Lleyton Hewitt simán verte Novák honfitársát, Stepaneket.Női egyesben a menők közül biztosan jutott a 16 közé a világelső Serena Williams, a negyedik helyen kiemelt belga Clijsters, valamint az amerikai Chanda Rubin is. Az eredmények:

Női páros, 2. forduló:
Gubacsi, Martinez (magyar, spanyol)-Granados-Hopkins, Kostanic 1:6, 7:5, 6:2

Férfi egyes, 3. forduló:
Hewitt (ausztrál)-Stepanek 6:3, 6:2, 6:0, Schüttler-Szafin sérülés miatt játék nélkül, Federer (svájci)-Vinciguerra (svéd) 6:3, 6:4, 6:2, Juzsnyij-Novák 6:1, 3:6, 6:3, 6:2, Roddick (amerikai)-Vicente (spanyol) 6:2, 6:3, 6:2, Nalbandian (argentin)-Malisse (belga) 4:6, 6:2, 6:0, 3:0-nál Malisse feladta, el-Ajnaui (marokkói)-Lopez (spanyol) 5:7, 6:2, 7:6, 7:6, Blake (amerikai)-Martin (spanyol) 6:3, 4:6, 6:2, 6:2,

Női egyes, 3. forduló:
S. Williams (amerikai)-Tanasugarn (thaiföldi) 6:1, 6:1, Clijsters-Pucsek (fehérorosz) 6:2, 6:1, Miskina (orosz)-Fernandez (argentin) 6:3, 3:6, 6:3, Rubin-Schwartz (osztrák) 6:3, 6:2, Bovina (orosz)-Maleeva (bolgár) 7:5, 4:6, 7:5, Coetzer (dél-afrikai)-Pistolesi (izraeli) 6:0, 6:2, Danilidu (görög)-Dechy (francia) 6:4, 6:3, Shaughnessy (amerikai)-Koukalova (cseh) 6:1, 6:3
Legfrissebb hírek

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
13 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
28 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
43 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
52 perce

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik