Csillagpor 06. 26.

Vágólapra másolva!
2003.06.25. 22:43
Címkék
"Miután megházasodott, és gyermekük született, nem a tenisz játssza a főszerepet az életében, és éppen emiatt lehet még jobb játékos. Ilyenkor azért sokkal nyugodtabb az ember, nem erőlködik annyit, nála márpedig mindig is fontosak voltak a lelki tényezők. Ki tudja, talán ez az év meghozza számára az áttörést” – írt a The Guardianban Tim Henman esélyeiről Martina Navratilova.

"Velem általában az a probléma, hogy ha nem tudok kellőképpen a mérkőzésre koncentrálni, elmegy a kedvem a játéktól. Azt hiszem, ezzel meg is válaszoltam a sérülésemet firtató kérdést” – jelezte Justine Henin-Hardenne, hogy nincs különösebb baja a múlt héten megütött csuklójának.

"Természetesen elégedett vagyok magammal, őszintén megvallva, nem gondoltam volna, hogy ilyen simán továbbjutok az első fordulóból. Adott esetben tehát van igazság abban, hogy minél kevesebbet gyakorolsz, annál jobban fogsz teniszezni…” – adott magyarázatot csodálatos előadására a füves pályán egyébként nem túl hatékony Juan Carlos Ferrero, a Roland Garros idei bajnoka.

"Az rendben van, hogy némelyikünk nyög a nagy erőlködés közepette, de amit ő művel, az már tényleg túlzás. Üvölt, mint a sakál. Át is szóltam neki: »Ez az, bébi, hangosabban!«” – íme, a 16 éves Marija Sarapova ellen 6:2, 6:1-es vereséget szenvedő Ashley Harkleroad "meccsösszefoglalója”.
Legfrissebb hírek

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
27 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
2 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik