Az első kiemelt duó vár Manduláékra

Vágólapra másolva!
2003.07.01. 23:05
Címkék
Ahogyan arra számítani lehetett, a nyolcaddöntőt is sikerrel vette az első helyen kiemelt Ruano-Pascual, Suárez kettős, így a spanyol és az argentin lány lesz Mandula Petra és az osztrák Patricia Wartusch ellenfele a legjobb négy közé jutásért. Papíron nem Manduláék a mérkőzés esélyesei, ugyanakkor nem árt megjegyezni, Suárezék csak három játszmában tudták megverni a nem túl acélos Aszagoe, Mijagi japán párost, lehetősége tehát biztosan lesz a magyar, osztrák duónak.
A kedd egyébként borzalmasan alakult a mieink szempontjából, minden, pályára lépő magyar sima vereséget szenvedett. A veteránoknál induló Taróczy Balázs és társa, a svájci Günthardt a második mérkőzését is elveszítette – ezúttal a Davis, Pate kettős ellen, 6:2, 6:0-ra –, míg a junioroknál mindkét magyar elbúcsúzott egyesben. A lányoknál Babos Zsuzsanna mindössze egyszer tudta hozni az adogatását a hetedik helyen kiemelt amerikai Bakerrel szemben, és végül 6:1, 6:1-re maradt alul a második fordulóban, a kedden bemutatkozó, a Roland Garroson párosban bajnoki címet szerző Balázs Györgyöt pedig a román Tecau múlta fölül. Balázs párosban még javíthat, párizsi harcostársával, az izraeli Selával vág neki a versenynek.
Legfrissebb hírek

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 perce

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
31 perce

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
45 perce

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
1 órája

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik