Csillagpor

Vágólapra másolva!
2003.07.03. 22:18
Címkék
"Pillanatnyilag semmi okos sem jut az eszembe, egyszerűen örülök annak, hogy újra a döntőben vagyok” – szólt Serena Williams első győzelmi nyilatkozata.
"Hajthatatlan fajta az angol. Szerdán ömlött az eső, volt, hogy villámlott is, de inkább a szenvedést választottuk, és a helyünkön maradtunk. A legjobban azonban Henman játéka miatt aggódtunk…” – íme egy szurkoló, bizonyos Bill Henry véleménye.
"Remélem, nem utálnak az emberek… Ha elkezd esni, nincs mit tenni, nem kockáztathatom meg, hogy a teniszezők megsérüljenek. A nézőknek meg csak az esernyőjüket kell kinyitniuk” – magyarázta Alan Mills, az All England Club mindenhatója, hogy neki sem élmény félbeszakítani a játékot.
"Azt hiszem, egyedül én örültem az esőnek. Kizártnak tartom, hogy végig tudtam volna játszani a mérkőzést. Kész szerencse, hogy Angliában vagyunk…” – zárta le a maga részéről a borongós szerdai napot Sjeng Schalken. Másnap már nem volt mese, csúnyán kikapott Roger Federertől.
"Nem irigylem szerencsétlent. Egy egész nemzet benne bízik, tőle várja az újabb nagy sikert, márpedig ilyen teherrel a vállán nem egyszerű teniszezni” – hangoztatta Ashley Brown, Tim Henman egyik amerikai szurkolója.
Legfrissebb hírek

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
1 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
1 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
2 órája

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik