Csillagpor

Vágólapra másolva!
2003.07.04. 22:59
Címkék
"Miután véget ért az esőszünet, mintha kicserélték volna. Mindent oda ütött, ahova kellett. De legalább annak örülök, hogy részese lehettem ennek a rendkívül magas színvonalú mérkőzésnek” – fedezte fel az egyetlen pozitívumot a Venus Williamsszel szemben elveszített elődöntőben Kim Clijsters.
"Nincs semmi bajom vele, és ő sem haragszik rám. A média gerjeszti itt a feszültséget, nem értem, miért akarnak összeugrasztani minket” – háborodott fel Justine Henin-Hardenne, akinek mindennap felteszik a kérdést: összeveszett-e Serena Williamsszel a párizsi Roland Garroson történtek miatt?
"Amikor látom, hogy nagyon jól teniszezik, én még jobban akarok. Most is ez a helyzet, le akarom győzni Venust” – hangolt a nővére elleni fináléra a címvédő Serena.
"Bár négy Grand Slam-döntőben is legyőzött, egyikre sem mondhatjuk, hogy sima volt. Mindenképpen vissza akarok vágni neki, hogy végre elhiggyem: vagyok olyan jó teniszező, mint ő. Sőt, talán kicsit jobb is” – válaszolt Venus.
"Kizárólag a labdát nézem, nem azt, hogy mi folyik a túloldalon. Az meg a legkevésbé sem érdekel, hogy ki áll ott. Felőlem akár Serena is lehet az” – íme, "ars poeticája”.
Legfrissebb hírek

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
1 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
1 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
2 órája

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik