Még az időjárás is ellenfél

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2003.07.18. 23:13
Címkék
Tombol a tél Argentínában, ami errefelé ugyan nem egyenlő a hólánc kötelező használatával, de a július itt a mi januárunkat idézi: ha mindezt lefordítjuk a Világcsoportba jutásért rendezendő ArgentínaMagyarország Fed-kupa-mérkőzés körülményeire, akkor a helyzet szokatlan, de kezelhető.
A pályaborítás salak, ám a kora délelőttig fagyott talaj a lazulás után is inkább csak színében emlékeztet az európai "porra”, jóllehet a játékosok szerint kiváló minőségű. A különlegességek kategóriájába tartozik még a reggel 9.30-as rajt, aminek a korai sötétedés az oka.A szabály szerint ötven belépő jár a vendégcsapatnak, ami eredetileg feleslegesnek tűnt (otthonról ketten jöttek szurkolni), de a helyi magyar nagykövetség konzulja, Simó Mária jelezte a szövetség elnökének, Berényi Jánosnak, hogy hatalmas az érdeklődés a helyi magyarok körében. Szerencsére Berényi még húsz jegyet tudott szerezni.A hazaiak kapitánya Salerni helyett a szinte ismeretlen Gussonit (171. a ranglistán) nevezte egyesben Fernandez (65.) mellé, míg a mieinknél Temesvári Andrea úgy döntött, Mandula Petra (52.) mellett Kuti Kis Rita (186.) kezd."Jól megy a játék, és úgy érzem, Gussoni még annyi gondot sem okozhat, mint Salerni” – magyarázta Mandula, miután kiderült, hogy a nyitónap második mérkőzését Gussoni ellen játssza. Vasárnap Fernandez–Mandula, Gussoni–Kuti Kis és Fernandez, Salerni– Mandula, Marosi meccsekkel folytatódik a csata.A Világcsoportban Egyesült Államok– Olaszország, Belgium–Szlovákia, Szlovénia–Oroszország és Spanyolország– Franciaország párharcokra kerül sor.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik