Csillagpor, június 25.

2004.06.25. 22:43
Címkék
"Nem hinném, hogy a téves bírói ítéleten múlt, sokkal inkább azon, hogy tudásom legjavát adtam, és ez elegendő volt a továbbjutáshoz" – jelentette ki Karolina Sprem, aki általános elképedésre 7:6, 7:6-ra legyőzte Venus Williamst. A második szett rövidítésében Ted Watts főbíró Venus 2:1-es vezetésénél csúnyán elnézte Sprem adogatását, amely jócskán a vonalon kívül ért célba – a pont utána Spremé lett. Alan Mills igazgató döntése értelmében Watts sporttárs nem vezet több mérkőzést az idei bajnokság során.

"Én is, Sprem is, a közönség is tudja, hogy kint volt a labda, de butaság volna erre fogni a vereséget. Ellenfelem kitűnően teniszezett, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést" – ismerte el sportszerűen Venus Williams, aki az elmúlt négy évben mindig eljutott a döntőig Wimbledonban, sőt 2000-ben és 2001-ben annál tovább is.

"A fényviszonyok nem voltak éppen ideálisak, a fű is göröngyös volt, de ettől még játszhattam volna jobban. Sebaj, ez még csak a bemelegítés volt, az én versenyem csak most kezdődik" – utalt arra az egyesben búcsúzó Martina Navratilova, hogy párosban és vegyesben sokkal jobb eredményre számít.

"Nem tudom, mit csináljak. Ott rendkívül kemény a pálya, könnyen összetörhetnek a csontjaim…" – merengett el azon a 47 éves világsztár, hogy érdemes-e nekivágnia az augusztus végén rajtoló US Opennek – mármint egyesben.

"Megőrültem, az biztos. Legszívesebben mindent a nézők közé hajítottam volna örömömben, a székeket, a táskáimat, sőt a vezetőbírót is. Annyira boldog voltam" – végül egy szösszenet Goran Ivanisevictől a csütörtöki ötszettesét követően.
Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
14 perce

A Benficánál úgy számolnak, hogy Mourinho nem megy a Real Madridhoz – sajtóhír

Minden más foci
14 perce

Vereséggel kezdett a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
19 perce

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
21 perce

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
1 órája

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
1 órája

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
1 órája

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik