Clijsters visszatér

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.09.21. 21:38
Címkék
A volt világelső Kim Clijsters hétfőn tér vissza a pályára. Ezt maga a belga klasszis erősítette meg, hozzátéve, hogy a jövő hét elején szülőhazájában, a hasselti tornán indul több hónapos kényszerszünetet követően.
Az újrakezdés időpontját és helyszínét annak ellenére biztosra veszi Clijsters, hogy - valahányszor csak labdába üt - erős fájdalmat érez a műtött csuklójában."Az orvosok azzal nyugtatnak, hogy ez ilyen esetben természetes, és hogy idővel megszűnik a fájdalom, nem zavar majd a játékban" - így Clijsters, akinek márciusban kezdett rakoncátlankodni a keze, mígnem június elején kiderült, csuklójában ciszta keletkezett, amelyet el is távolítottak. A nyolcadik helyen kiemelt Jelena Dokics már az első fordulóban kiesett az 585 ezer dollár összdíjazású pekingi női tenisztornán, miután két sima játszmában vereséget szenvedett Tamarine Tanasugarntól. A szerb-montenegrói versenyző finoman fogalmazva sincs jó formában: egyhuzamban kilencedszer veszített WTA-mérkőzésen - mi több, április óta egyetlen meccset sem tudott megnyerni szingliben. A selejtezőből főtáblára kerülőknek ugyanakkor jó napjuk volt, mind a négyen vették az első kanyart. A győztesek: Mamic, Gagliardi, Ducsevina, Li Na - a kínaira a US Open nyertese, az utóbbi 11 találkozóját megnyerő Szvetlana Kuznyecova vár a második körben.Női torna

WTA-torna, China Open, Peking (585 000 dollár, kemény pálya)
1. forduló: Tanasugarn (thaiföldi)-Dokics (szerb-montenegrói, 8.) 6:3, 6:0; Li Na (kínai)-Pratt (ausztrál) 6:3, 6:2; Gagliardi (svájci)-Brandi (Puerto Ricó-i) 2:6, 6:4, 6:3; Ducsevina (orosz)-Barna (német) 2:6, 6:2, 6:3; Mamic (horvát)-Szun Tien-tien (kínai) 6:4, 6:2
Legfrissebb hírek

Statisztikák: megvan a vb-k történetének első duplázója – öngólból

Foci vb 2026
5 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
18 perce

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
35 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
36 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
36 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
37 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
44 perce

Egyiptom nyerte a tizenegyespárbajt, Ausztrália búcsúzik

Foci vb 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik