Németh Virág döntőt játszhat

2004.10.02. 21:36
Címkék
Folytatta nagyszerű szereplését a 25 ezer dollár összdíjazású belgrádi nemzetközi versenyen Németh Virág, aki a negyedik mérkőzését is simán megnyerve bejutott a vasárnapi fináléba.
A magyar teniszező ezúttal a nyolcaddöntőben Czink Melindát búcsúztató, osztrák Daniela Kix ellen indult harcba, és verte meg végül 6:2, 6:0-ra. "Az elején figyelni kellett, utána viszont minden ment magától" - állapította meg gyors munkáját követően Németh Virág. A világranglista 163. helyezettje négy mérkőzésen mindössze 11 gémet veszített (!), jó esélye van tehát arra, hogy a döntőben is győzzön; ellenfele a nyolcadik kiemelt orosz Jekatyerina Bicskova lesz.
Spanyol siker született a Raiffeisen Grand Prix budapesti állomásán, egyesben Alex Vargas, párosban pedig a Toni Baldellou, German Puentes kettős diadalmaskodott; Vargas, illetve a spanyol páros is csupán egy szettet veszített a héten.
Bangkokban a világelső Roger Federer és Andy Roddick, vagyis a verseny első két kiemeltje jutott be a döntőbe. A két klasszis kilencedik alkalommal feszülhet egymásnak, a legutóbbi három összecsapást Federer nyerte meg, sőt az eddigi nyolc csatából hétszer ő került ki győztesen. ---- T ---- &
Legfrissebb hírek

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
27 perce

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
46 perce

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
47 perce

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
48 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
1 órája

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
1 órája

Történelmi bajnoki címet szerzett a korábbi DVTK-edző

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik