Kapros már negyeddöntős

2004.10.06. 22:21
Címkék
Négy mérkőzés, négy vereség, mindegyik két szettben - ez volt a mérlege Kapros Anikónak (95. a világranglistán) az idei wimbledoni bajnokság óta, mígnem nekivágott a tokiói WTA-viadalnak.
Visszalépés

A háromszoros Roland Garros-bajnok Gustavo Kuerten, illetve Sébastien Grosjean sem indul az október 30-án kezdôdô párizsi mestertornán. A brazil klaszszis a csípôoperációját követôen lábadozik, míg a franciák élharcosa combsérüléssel bajlódik, és várhatóan nem is lép már pályára ebben az évben.

A verseny tavalyi döntőse nem is kezdte jól a japán tornát, hiszen 6:2-re elveszítette az első szettet a selejtezőből érkező izraeli Sahar Peer (190.) ellen, utána azonban mintha kicserélték volna: Peernek 6:0, 6:2-vel válaszolt, hogy aztán a szerdai nyolcaddöntőben 6:4, 6:0-s csapást mérjen a kvalifikációt ugyancsak megjáró, 15 esztendős bolgár Sesil Karatancsevára (168.).

Kapros Anikó tavaly döntôs volt a tokiói WTA-tornán, és az idén is eljutott már a negyeddöntôig
Kapros Anikó tavaly döntôs volt a tokiói WTA-tornán, és az idén is eljutott már a negyeddöntôig
Kapros Anikó tavaly döntôs volt a tokiói WTA-tornán, és az idén is eljutott már a negyeddöntôig
Kapros az idei Australian Open óta nem tudott egymás után két mérkőzést megnyerni a különböző WTA-tornákon, úgyhogy a melbourne-i nyolcaddöntő óta mindenképpen idei legjobb eredményét éri el. A tokiói hadjárat következő állomásán (negyeddöntő) Tamarine Tanasugarn (76.), a thaiföldiek 27 éves teniszezője vár rá: vele ezt megelőzően egyszer találkozott, még a 2001-es Key Biscayne-i szupertornán, ott 7:6, 6:1-es vereséget szenvedett tőle. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
45 perce

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
45 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
1 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
1 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
1 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
1 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik