Tenisz: Sávolt Attila visszavonul

2004.12.07. 12:35
Címkék
Sajtótájékoztatón jelentette be ma visszavonulását Sávolt Attila (képünkön), aki az utóbbi évtized legeredményesebb magyar férfi teniszezője volt. A sportoló állandó sérülései miatt döntött a befejezés mellett.

Amint azt elmondt, először két évvel ezelőtt hat hónapot kellett könyöksérülés miatt kihagynia, majd egy ízületi gyulladás miatt újabb nyolc hónapos pihenő következett.

A 28 éves játékos ebben az évben még tett egy kísérletet a visszatérésre, de a folyamatos fájdalmai miatt végül letett erről a szándékáról.

Sávolt Attila 2002. május 20-án volt a legelőkelőbb helyen a világrangslistán, akkor 67-en voltak előtte. Korábban mind a négy nagy Grand Slam-tornán a főtáblára jutott, a legjobban a 2000-es és a 2003-as francia nyílt bajnokságon szerepelt: négy éve a 3. fordulóban az ausztrál Lleyton Hewitt búcsúztatta el, míg tavaly az argentin Guillermo Coria állította meg. A magyar Davis-kupa-csapat színeiben 33 mérkőzést játszott, egyéniben tizennyolc meccséből tízet nyert meg.
Legfrissebb hírek

Kovács Bálint szurkolással piheni ki a Le Mans-i fáradalmakat

Egyéb autó-motor
5 perce

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
13 perce

Későn jött a szépítés, szoros vereség Norvégiától

Jégkorong
29 perce

Vívás: Pásztor és Kondricz a főtáblán a tőrözők isztambuli vk-viadalán

Egyéb egyéni
33 perce

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
35 perce

Doppingvétségért összesen kétszázkilencvenegy oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
54 perce

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
1 órája

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola megcsillantotta humorérzékét a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik