Melbourne 2005: Mandula Petra kiesett

2005.01.19. 07:59
Címkék
Kiesett Mandula Petra női egyesben az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A születésnapját hétfőn ünneplő, 27 esztendős magyar versenyző az indiai Sania Mirzától kapott ki a második fordulóban simán, 6:2, 6:1-re. Ezzel egyesben minden magyar elbúcsúzott az év első Grand Slam-tornáján. Már az első fordulóban kiesett Kapros Anikó és Gubacsi Zsófia.

A világranglistán csak a 166. helyen álló, 18 éves Mirza ellen Mandula kirívóan sok ki nem kényszerített hibát vétett: ő negyvenszer, míg ázsiai ellenfele mindössze tizenháromszor ajándékozott pontot könnyű helyzetben. A magyar lány első adogatásai csak 55 százalékban voltak jók, ami azért volt nagy baj, mert a második szervái még ennél is sokkal gyengébben sikerültek.

A gyenge adogatójáték az elsődleges oka volt a vereségnek: az első Grand Slam-tornáján induló Mirza tizenegyszer jutott bréklabdához, amelyből elég volt ötöt értékesítenie. Mandulának mindössze kétszer volt lehetősége arra, hogy elnyerje riválisa adogatását.

A hatodik Australian Openjén induló Mandula Petra 2002-ben és 2003-ban is a második körben esett ki Melbourne-ben, míg a legjobb eredménye a tavalyi, amikor a harmadik fordulóban Kapros Anikó ütötte el a továbbjutástól.

Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság, női egyes, 2. forduló:

Sania Mirza (indiai)-Mandula Petra 6:2, 6:1

(további eredmények hamarosan)

Az NSO ajánlja:



Az eddigi győztesek

A világranglisták állása


Szavazás

Ön szerint ki lesz az idei Australian Open férfibajnoka?

…és a hölgyeknél?

Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
5 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
5 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
5 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
5 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik