Tovább menetelnek a spanyolok Rómában

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2005.05.06. 21:32
Címkék
A Mestersorozat római állomásán már korábban eldőlt, hogy egy spanyol mindenképpen lesz a négy között, a sokak által csodagyereknek tekintett Rafael Nadal pedig tett róla, hogy kettő legyen (és lapzártánk után még Verdasco is nekiveselkedett a Coria elleni mérkőzésnek). Nadal ugyanis a nagy küzdelemben elveszített első szett után valósággal lesöpörte a cseh Radek Stepáneket.
David Ferrer (képünkön) négy meccslabdát hárítva jutott tovább
David Ferrer (képünkön) négy meccslabdát hárítva jutott tovább
David Ferrer (képünkön) négy meccslabdát hárítva jutott tovább
David Ferrer (képünkön) négy meccslabdát hárítva jutott tovább
David Ferrer (képünkön) négy meccslabdát hárítva jutott tovább
David Ferrer (képünkön) négy meccslabdát hárítva jutott tovább
Még izgalmasabb csatát vívott egymással David Ferrer és Alberto Martín. A spanyol belharc harmadik szettjében utóbbi állt győzelemre, 5:3-nál a mérkőzésért adogathatott, hogy aztán egymás után három meccslabdát is elrontson. Még a következő játékban, Ferrer szervájánál is volt sansza a diadalra, de azzal sem tudott élni, mi több, végül 7:5-re elbukta a szettet és vele a mérkőzést. "Eddig remekül alakul ez az év, most már csak az kell, hogy meg tudjam ragadni a kínálkozó lehetőséget" - kommentálta a történteket Ferrer, aki 27 idei salakos mecscséből 17-et megnyert.

A nőknél Berlinben kiesett a címvédő Amélie Mauresmo. Eső miatt húszperces késéssel kezdődött a 6. kiemelt, egyéni WTA-tornát még sohasem nyerő Petrova elleni negyeddöntője, s később sem lett sokkal szárazabb a pálya. Nem véletlen, hogy a francia teniszező utólag megemlítette, elég nehéz körülmények között zajlott az összecsapás, de sportszerűen hozzátette: "Ezek persze mindkettőnket akadályoztak a játékban. Sajnos nem vagyok még jó passzban." Petrova viszont elismerte, az időjárásra nem panaszkodhatott. "Ellenfelem nem művelhette a kedvenc játékát, ritkán tudott bejönni a hálóhoz. Azt hiszem, a lassú pálya nekem kedvezett" - így az orosz.

A tavalyi wimbledoni bajnok Marija Sarapova és honfitársa, a US Open-győztes Szvetlana Kuznyecova sem járt jobban a címvédőnél. A torna 1. kiemeltjét a visszatérése óta pazar formában teniszező Justine Henin-Hardenne verte meg, míg Kuznyecovának a svájci Patty Schnyder parancsolt megálljt. Különösen Sarapova sajnálhatja a kudarcot, mert ha megnyerte volna a tornát, a világranglista élére ugrott volna.

A Raiffeisen GP miskolci viadalán az esős idő miatt egyetlen öszszecsapást sem tudtak befejezni. Egyesben Balázs György negyeddöntője - az izraeli Harel Levy ellen - két szett után, 1:1-es állásnál sötétedéskor szakadt félbe.

FÉRFITORNA
ATP-TORNA, A MESTERSOROZAT 4. ÁLLOMÁSA, RÓMA (2 082 500 dollár, salak).
Nyolcaddöntő: Nadal (spanyol, 5.)-Canas (argentin, 11.) 6:3, 6:1. Negyeddöntő: Nadal-R. Stepánek (cseh, 15.) 5:7, 6:1, 6:1; Agassi (amerikai, 6.)-Hrbaty (szlovák) 6:3, 6:3; Ferrer (spanyol)-A. Martín (spanyol) 6:2, 3:6, 7:5

NÔI TORNÁK
WTA-TORNA, QATAR TOTAL GERMAN OPEN, BERLIN (1 300 000 dollár, salak).
Negyeddöntő: Henin-Hardenne (belga, 12.)-Sarapova (orosz, 1.) 6:2, 6:4; Petrova (orosz, 6.)-Mauresmo (francia, 2.) 6:2, 6:3; Schnyder (svájci, 7.)-Kuznyecova (orosz, 4.) 6:2, 6:2
WTA-TORNA, GRAND PRIX SAR LA P. LALLA MERYEM, RABAT (140 000 dollár, salak). Negyeddöntő: Llagostera-Vives (spanyol, 2.)-Parra-Santonja (spanyol, 7.) 6:3, 5:7, 6:3; Cseng Csie (kínai, 6.)-Garbin (olasz, 4.) 6:3, 7:6; Loit (francia)-Dominguez-Lino (spanyol) 6:4, 7:5
Legfrissebb hírek

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
4 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
7 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
13 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
34 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
35 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
35 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
58 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik