Czink Melinda sima veresége

2006.06.29. 14:47
Címkék
Szerdai győzelme után ma ismét pályára lépett a világranglista 77. helyén álló Czink Melinda, aki a tegnappal ellentétben ma sima vereséget szenvedett az amerikai Amy Fraziertől az angol nemzetközi teniszbajnokság második fordulójában. Ezzel az utolsó magyar versenyző is kiesett Wimbledonban.

A spanyol Pous-Tio szerdai bravúros legyőzése után, ma nagyobb, de nem legyőzhetetlen falat várt Czink Melindára, az angol nyílt teniszbajnokság egyetlen magyar résztvevőjére.

Czink az első párban lépett pályára az amerikai Amy Frazier ellen Wimbledonban a hatos pályán. A harminchárom éves versenyzőnő jelenleg a 80. világranglistán, s az első fordulóban a 32. helyen kiemelt olasz Mara Santangelót verte három játszmában.

Ettől függetlenül az amerikai nem tűnt verhetetlen ellenfélnek, pláne hogy Czink három hellyel jobban is áll a világranglistán, persze azért nem árt az óvatosság. Vagy legalábbis nem ártott volna. Az első szettben 2:2-ig mindenki hozta a saját adogatását, ám az ezt követő négy gémet zsinórban nyerte az amerikai.

A második szett is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, csak most 3:3-ig tartotta magát a magyar lány. Ezt követően Frazier elvette Czink adogatását, majd hozta a sajátját, így a mérkőzés megnyeréséért fogadhatta Czink adogatását. Ekkor Melinda teljesen összeomlott, s az utolsó adogatásakor mindössze egy labdamenetet nyert.

Fraziernek két mérkőzéslabdája is volt, s mindjárt megnyerte az elsőt, így közel egy órás játék után sajnos az utolsó magyar érdekelt is búcsúzni kényszerült Wimbledonból.
Angol nemzetjözi teniszbajnokság, Wimbledon, női egyes 2. forduló:
Frazier (amerikai) Czink (magyar) 6:2, 6:3
Legfrissebb hírek

A Kisvárda ellen folytatnák jó sorozatukat a budapestiek – MTK–Kisvárda percről percre

Labdarúgó NB I
4 perce

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
14 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
16 perce

NB II: a 7. forduló mérkőzései – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
23 perce

NB II: FC Ajka–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
26 perce

NB II: Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
33 perce

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
1 órája

NB II: Kolorcity Kazincbarcika–Kecskeméti TE - ÉLŐ

Labdarúgó NB II
1 órája