Tenisz: Marija Sarapova bejutott a döntőbe Zürichben

2006.10.21. 16:18
Címkék
Marija Sarapova (képünkön) bejutott a döntőbe a női teniszezők 1,34 millió dolláros zürichi tornáján, miután a négy között 7:6, 6:2-re győzött a szlován Katarina Srebotnik ellen. Az idei US Open győztesének ebben az évben ez lesz a hatodik fináléja. A másik ágon Szvetlana Kuznyecova és Daniela Hantuchova játszik az elődöntőben.

A 2006-ban az amerikai nyílt bajnokság mellett Indian Wellsben és San Diegóban is tornát nyerő orosz szépség egész héten kiváló formában játszott, és most is ellenállhatatlan volt, pedig Srebotnik jól adogatott, és az alapvonalról nem is ütött rosszul. Ugyanakor mindez kevés volt ahhoz, hogy valóban megnehezítse Sarapova dolgát.

A 19 éves orosz klasszis az első szettben 4:4-es állásig a saját adogatásaiból csak két labdamenetet nem nyert meg, és ekkor sikerült is brékelnie.

Ahelyetta azonban, hogy kihasználta volna a lehetőséget, gyorsan visszaadta az előnyt Srebotniknak, akinek 6:5-ös vezetésnél még játszmalabdája is volt.

Ezt Sarapova hárította, majd a rövidítésben már jól összpontosított (7-3).

A folytatásban már nem volt ellenszere a szlován lánynak, a szibériai születésű orosz versenyzőnő 6:2-re hozta a szettet, így bejutott a fináléba.

WTA-TORNA, ZÜRICH OPEN, ZÜRICH (1,34 millió dollár, kemény pálya)

ELŐDÖNTŐ:
Sarapova (orosz, 2.)–Srebotnik (szlovén) 7:6 (7-3), 6:2
Legfrissebb hírek

A Milan az első kaput eltaláló lövésből vezetést szerzett a Juve ellen

Olasz labdarúgás
11 perce

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesgóllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
28 perce

Európai kézilabdaligák: Pődör Rebeka nyolc gólt lőtt

Kézilabda
48 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
1 órája

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
1 órája

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
1 órája