Tenisz: Roger Federer az első döntős Madridban

2006.10.21. 15:47
Címkék
Elsőként a világelső Roger Federer (képünkön) jutott be a döntőbe a férfi teniszezők Mestersorozatának nyolcadik állomásán, a madridi Mutua Madrilena ATP-tornán. A svájci klasszis könnyedén, 6:4, 6:0-ra verte az argentin Dabid Nalbandiant az elődöntőben.

Federer és nalbandian eddig nyolcszor találkoztak, ez volt a világ első számú teniszezőjének hetedik sikere a dél-amerikai ellen. A svájci csillag ezzel már 18 mérkőzés óta veretlen.

Federer – aki a legutóbbi két madridi mesterversenyen sérülés miatt nem indult – a Tomas Berdych–Fernando Gonzalez összecsapás győztesével találkozik a fináléban.

A 25 esztendős versenyzőnek ez már a 14. döntője lesz ebben az évben.

"Meglátjuk, mi lesz vasárnap, de az eddigiektől annyiban különbözik majd, hogy három szettet kell megnyerni a győzelemhez – mondta. – Korábban is nyertem már játszmát 6:0-ra, tehát nincs túl nagy jelentősége, de azért jó így győzni."

ATP-TORNA, MUTUA MADRILENA MASTERS, MADRID (2,6 millió dollár, kemény pálya):

ELŐDÖNTŐ:
Federer (svájci, 1.)–Nalbandian (argentin) 6:4, 6:0
Legfrissebb hírek

A Milan az első kaput eltaláló lövésből vezetést szerzett a Juve ellen

Olasz labdarúgás
7 perce

Három gól a 90. perc után – az ETO őrült hajrá végén tizenegyesgóllal verte meg a Honvédot

Labdarúgó NB I
24 perce

Európai kézilabdaligák: Pődör Rebeka nyolc gólt lőtt

Kézilabda
44 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
59 perce

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
1 órája

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
1 órája

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
1 órája