Egy vereséggel jutott tovább a Baranyi-csapat, következhet Monaco

Vágólapra másolva!
2007.04.08. 18:25
A Davis Kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjának első fordulójában, Oslóban a zárónapon Kellner Ádám győzött, Kiss Sebő kikapott, így a Baranyi Szabolcs irányította csapat 4-1-s győzelmet aratott a házigazda norvég válogatott ellen és a folytatásban Monacóval mérkőzik.
Baranyi Szabolcs kapitány (jobbra) és Kiss Sebő (balra)
Czagány Balázs
Baranyi Szabolcs kapitány (jobbra) és Kiss Sebő (balra)
Baranyi Szabolcs kapitány (jobbra) és Kiss Sebő (balra)
Czagány Balázs
Baranyi Szabolcs kapitány (jobbra) és Kiss Sebő (balra)

Kellner friss erőként került bevetésre, hiszen az előző két nap egyikén sem kapott szerepet. Ellenfele, Philip Riise-Hansen eddig ugyancsak nem mutatta meg magát, a két pihent ember mérkőzéséből a magyar jött ki jobban, hiszen végül két sima játszmában tudott győzni. A magyar játékos a 1261. helyen áll azon az ATP-világranglistán, amelyen a norvégot nem is jegyzik.

Az egy ponttal 1507. helyen álló Frederik Sletting-Johnsen viszont három játszmában jobbnak bizonyult a 782. helyen álló Kissnél. Az első játszmát a norvég, a másodikat a magyar játékos nyerte, a döntő pedig ismét a hazai pályán játszó játékosé lett.

Kiss pénteken már megtette a magáét, hiszen a hazaiak éljátékosát, Stian Borettit verte nagy csatában. Boretti az egyetlen norvég férfijátékos a ranglistán az ezerben!

Frederik Sletting-Johnsennek viszont nagyon kellett már a győzelem, hogy helyrejöjjön az ő és a házigazdák renoméja, hiszen pénteken Bardóczky Kornéltól kapott ki négy játszmában, majd szombaton tagja volt a vesztes párosnak is. Legalább a norvégok becsületgyőzelmét össze tudta hozni.

A magyar csapat pénteken Bardóczky és Kiss egyes győzelmével nyitott a házigazdák ellen. Másnap Bardóczky Kisgyörgy Gergellyel az oldalán párosban is győzni tudott.

A magyar válogatott a második körben hazai pályán Monacóval mérkőzik, miután a hercegség válogatottja 5-0-ra nyert az algériaiakkal szemben.

A találkozóra július 20. és 22. között kerül sor. A két csapat legutóbb 2005-ben Hódmezővásárhelyen találkozott egymással, a mieink ugyancsak nyertek 4-1-re.

A monacóiak akkor feladták a pályaválasztói jogot. Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges.

DAVIS KUPA, EURO-AFRIKAI ZÓNA II. CSOPORT, 1. FORDULÓ:

Norvégia-Magyarország 1-4
Riise-Hansen-Kellner 2:6, 4:6
Sletting-Johnsen - Kiss 6:4, 4:6, 6:2
Boretti, Sletting-Johnsen - Bardóczky, Kisgyörgy 6:4, 6:7 (5-7), 6:7 (4-7), 2:6
Boretti-Kiss 6:7, 2:6, 6:1, 6:3, 1:6
Sletting-Johnsen - Bardóczky 6:4, 6:7 (5-7), 2:6, 5:7
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
9 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
19 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
Tegnap, 13:12

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38
Ezek is érdekelhetik