Marat Szafin megszenvedett a nyolc közé jutásért Washingtonban

2007.08.03. 08:32
Washingtonban zajló, 600 ezer dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán, az első helyen kiemelt amerikai Andy Roddick igencsak izgalmassá tette maga számára a cseh Radek Stepanek elleni nyolcaddöntőt, miután simán megnyert első játszmáját követően a másodikat 6:1-re elbukta. A találkozó végkimenetelét eldöntő harmadik játszmában a lendületbe jött és vérszemet kapott cseh méltó partnere volt esélyesebb ellenfelének, de végül szoros ütközetben érvényesült a papírforma.
Roddick (képünkön) a koreai Leevel játszik az elődöntőbe jutásért
Roddick (képünkön) a koreai Leevel játszik az elődöntőbe jutásért
Roddick (képünkön) a koreai Leevel játszik az elődöntőbe jutásért
Roddick (képünkön) a koreai Leevel játszik az elődöntőbe jutásért

A nyolcaddöntők közül mindössze három mérkőzés dől el két játszmában, a további öt összecsapáson három játszmáig vitték a felek a küzdelmet.

Nagyon simán jutott tovább a második helyen kiemelt német Tommy Haas, illetve a hetediként rangsorolt horvát Ivo Karlovic. Utóbbi sikerének értékét növeli, hogy a hazai közönség előtt játszó, 12. helyen kiemelt Vincent Spadeának nem adott esélyt sem a győzelemre, de még a szoros mérkőzésre sem.

Nagy küzdelem árán lehet ott a nyolc között az orosz Marat Szafin, aki a holland Robin Haase ellen három kemény játszmában tudott csak nyerni. Előbbi a 22., míg utóbbi a 104. helyen áll az aktuális ATP-világranglistán.

Hasonlóan kiegyenlített mérkőzést hozott két amerikai teniszező, John Isner és Wayne Odesnik összecsapása. Isner szabadkártyásként rajthoz állva várhat a a folytatást a negyeddöntőben Haas ellen. Odesnik pedig a selejtezőből jutott be a legjobb tizenhat közé.

WASHINGTON, 600 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:

FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ:
Roddick (amerikai, 1.) - Stepanek (cseh, 15.) 6:3, 1:6, 7:5
Lee (koreai, 5.) - Benneteau (francia) 2:6, 6:2, 6:3
Capdeville (chilei) - T. Johansson (svéd) 7:6, 6:3
Karlovic (horvát, 7.) - Spadea (amerikai, 12.) 6:2, 6:4
Monfils (francia, 9.) - Berrer (német) 6:7, 6:3, 6:3
Szafin (orosz, 3.)- Haase (holland) 7:5, 6:7, 7:5
Isner (amerikai) - Odesnik (amerikai) 6:7, 7:6, 7:6
Haas (német, 2.) - Russell (amerikai) 6:3, 6:4

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Roddick (amerikai, 1.) Lee (koreai, 5.)
Capdeville (chilei) Karlovic (horvát, 7.)
Monfils (francia, 9.) Szafin (orosz, 3.)
Isner (amerikai) Haas (német, 2.)
Legfrissebb hírek

Sporttörténelmi tornagyőzelem Washingtonban

Tenisz
2026.08.04. 10:14

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
2026.07.22. 12:52

WNBA: Négyszeri hosszabbítás és 247 pont Washingtonban

Kosárlabda
2026.06.29. 11:16

„Teljes baromság az egész!” – Ocon kifakadt a kirúgásáról szóló pletykák miatt

F1
2026.05.22. 10:33

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe a bukaresti tenisztornán

Tenisz
2026.04.03. 14:02

Godzilla is ott lesz a Japán Nagydíjon: különleges autófényezést mutatott be a Haas – képek

F1
2026.03.24. 13:11

A mostani valóban a Ferrari éve lehet? Van visszaút az Aston Martin számára?

F1
2026.03.02. 16:08