Harmadszorra sikerült: Szávay továbbjutott Paessel vegyes párosban

Vágólapra másolva!
2008.01.18. 10:47
Szávay Ágnes az indiai Leander Paes oldalán továbbjutott az ausztrál nyílt tenisz-bajnokság vegyes párosának első fordulójából, a magyar-indiai páros a Voracova-Skoch cseh duó felett aratott győzelmével jutott tovább.
Végre összejött az első győzelem Melbourne-ben
www.szavayagi.hu
Végre összejött az első győzelem Melbourne-ben
Végre összejött az első győzelem Melbourne-ben
www.szavayagi.hu
Végre összejött az első győzelem Melbourne-ben

A Szávay Ágnes honlapján található bejegyzés szerint a magyar versenyző jól játszott és igazi "csapatot" alkotott az indiai játékossal.

A hivatalos honlapon található statisztika szerint a magyar-indiai duó öt, míg a rivális három kettőshibát vétett, és az önhibák terén is 14-6-ra „nyert”. Szávayék összességében kevesebb labdamenetet (52-54) gyűjtöttek be, a brékek terén 3-3 volt az „eredmény”.

A találkozó 66 percig tartott.

A következő fordulóban Szávay Ágnesék várhatóan a 6. kiemelt páros ellen mérkőznek meg a negyeddöntőért és ha úgy játszanak, mint a pénteki mérkőzésen a második szettben, akkor a meglepetés sem elképzelhetetlen.

A magyar teniszező indiai társa egyébként a teniszvilág egyik legjobb párosjátékosának számít: a férfiaknál négy Grand Slam-tornán diadalmaskodott. Korábbi állandó partnerével, Mahesh Bhupathival háromszor (1999: Roland Garros, Wimbledon, 2001: Roland Garros), míg a cseh Martin Dammal egyszer (2006: US Open) diadalmaskodott. Vegyes párosban az amerikai Lisa Raymond (1999: Wimbledon), valamint Martina Navratilova (2003: Australian Open, Wimbledon) oldalán aratott végső sikereket.

AUSZTRÁL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (AUSTRALIAN OPEN), MELBOURNE

VEGYES PÁROS, 1. FORDULÓ
Szávay, Paes (magyar, indiai) Voracova, Skoch (cseh) 2:6 6:2 10-6 - rövidített játszmával
Legfrissebb hírek

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Honnan húzta ezt elő?! Djokovics hatalmasat küzdve legyőzte Sinnert öt szettben, ő döntőzik Alcarazzal Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.30. 15:36

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Australian Open: Ribakina lesz Szabalenka ellenfele a női döntőben

Tenisz
2026.01.29. 14:11
Ezek is érdekelhetik