Ana Ivanovics a Nemzeti Sport Online olvasóinak „istennője”

2008.05.26. 18:33
Megkezdődött a 2008-as Roland Garros. A Nemzeti Sport Online által kiírt játék azonban véget ért. Olvasóink a többfordulós versenyt követően Ana Ivanovicsot választották a világ legszebb teniszezőjének. Mondhatni papírforma-győzelem. Igaz az elődöntőben volt, hogy a szerb lány mindössze a harmadik helyen állt a másik két jelölt, Marija Sarapova és Marija Kirilenko mögött. A döntőt aztán már rutinból hozta az előzetesen is a legnagyobb esélyesnek tartott sötét hajú szépség. Mostani írásunk – amely egyben sorozatunk utolsó része – a szerb teniszezőröl közöl némi ismertetőt, megköszönve a rengeteg szavazatot, amely olvasóink részéről érkezett a hat nap során.
Ana Ivanovics nem érdemtelenül végzett az NSO-szépségverseny élén
Ana Ivanovics nem érdemtelenül végzett az NSO-szépségverseny élén
Ana Ivanovics nem érdemtelenül végzett az NSO-szépségverseny élén
Ana Ivanovics nem érdemtelenül végzett az NSO-szépségverseny élén

A szavazásnak vége, a küzdelem lecsendesedett, már csak egy kötelességünk maradt. Ezidáig is bemutattuk a minden fordulóban a kieső jelöltet, s bár Ana Ivanovics nem esett ki, azért igazságtalanság lenne szó nélkül hagyni a végső győztest.

Ja! Meg legalább megmutathatunk még egy képet a Nemzeti Sport Online olvasói által legszebbnek ítélt teniszezőről.

Egy téli nap lehetett, amikor az értelmiségi szülők – az anya ügyvéd, míg az apa üzletember volt – együtt töltött éjszakája után megfogant a kis Ana. Rá hozzávetőleg kilenc hónappal, 1987. november 6-án Belgrádban meg is született az azóta már a női tenisz meghatározó alakjává fejlődő szupertehetség.

A város a későbbiekben is meghatározó szerepet töltött be Ivanovics életében. A szinte minden sportág felé fogékony hölgy nagy szurkolója a város (egyik) futballcsapatának, a Partizan Belgrádnak. A klub irányába egyébként a többi sportágban is kifejti szimpátiáját.

Profi pályafutásának első tornagyőzelmét Canberrában szerezte a szerb lány. 2005-ben az ausztráliai verseny döntőjében a magyar Czink Melindát győzte le két játszmában. Azóta további öt versenyen diadalmaskodott, ezek között azonban egyetlen Grand Slam-siker sincs.

Ivanovics ellenben kétszer játszhatott döntőt a legrangosabb teniszviadalokon. 2007-ben az azóta már visszavonult Justine Henintől kapott ki sima két szettben (6:1, 6:2) a Roland Garroson, míg idén az Australian Openen Marija Sarapova fektette kétvállra, szintén két játszmában (7:5, 6:3)

A mostani francia nyílt teniszbajnokságnak a világranglista másodikjaként vágott neki, és az első fordulóban a papírformának megfelelően nyert is a svéd Arvidsson ellen 6:2, 7:5-re (érdekesség, hogy tavaly is a svéd lányt búcsúztatta a Roland Garros első fordulójában).

NSO- SZÉPSÉGVERSENY

VÉGEREDMÉNY
1. Ana Ivanovics
2. Marija Kirilenko
3. Marija Sarapova
4. Daniela Hantuchová
5. Szávay Ágnes
6. Tatiana Golovin
Legfrissebb hírek

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
2026.06.08. 08:47

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Nem teljesedett be Chwalinska tündérmeséje, Andrejeva nyerte a Roland Garrost

Tenisz
2026.06.06. 16:57

Fucsovicsék legyőzői megvédték címüket párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.06. 13:16

Roland Garros: Zverev bejutott a döntőbe, csupán egy lépésre van élete első GS-diadalától

Tenisz
2026.06.05. 17:45

Nem lesz orosz házidöntő női egyesben, a selejtezős lengyel játékos jutott be a fináléba a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.04. 19:30
Ezek is érdekelhetik