Tenisz: Czink Melinda három szettben kikapott Birminghamben

2008.06.13. 23:16
Címkék
Czink Melinda három játszmában kikapott a 12. helyen kiemelt ukrán Katerina Bondarenkótól a 200 ezer dollár összdíjazású birminghami füvespályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.
A viadal honlapja szerint a magyar játékos az első felvonásban 3:3-nál brékelte ellenfelét, s előnye elég is volt a játszma megnyeréséhez, amely 27 perc alatt lett az övé. A második szettben 4:4-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd Bondarenko 5:4-es vezetésénél elvette Czink adogatását, s ezzel újabb 38 perc elteltével kiegyenlített. A döntő játszma is nagy csatát hozott, 5:6-nál a magyar teniszező a mérkőzésben maradásért adogathatott, de nem járt sikerrel, mert bár riválisa első meccslabdáját még hárította, a másodikkal már nem bírt, így Bonderenko 1 óra 42 perc alatt megnyerte a találkozót. Czink szerencsés vesztesként a selejtezőből jutott a 64-es főtáblára.

BIRMINGHAM, NYOLCADDÖNTŐ

EREDMÉNY
Bondarenko (ukrán, 12.)–Czink (magyar) 4:6, 6:4, 7:5

BIRMINGHAM, NYOLCADDÖNTŐ

EREDMÉNY
Bondarenko (ukrán, 12.)–Czink (magyar) 4:6, 6:4, 7:5
Legfrissebb hírek

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
7 perce

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
22 perce

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
30 perce

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
37 perce

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

Minden más foci
44 perce

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
1 órája

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
1 órája

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik