Jelena Jankovics biztos benne, hogy eljön még az ő ideje

2008.09.16. 11:04
Címkék
Az amerikai nemzetközi teniszbajnokság döntőjében szerzett sebek lassan már a feledés homályába merülnek, és Jelena Jankovics meggyőződéssel állítja, hamarosan ő is a Grand Slam-tornagyőztes női teniszezők táborát gyarapítja majd. A világranglista-második szerb állítja, a Serena Williamstől elszenvedett vereség is csak erősítette.
A US Open serlegéről az idén lemaradt
Fotó: Action Images (archív)
A US Open serlegéről az idén lemaradt
A US Open serlegéről az idén lemaradt
Fotó: Action Images (archív)
A US Open serlegéről az idén lemaradt

„Ott voltam a pályán Serena ellen, és tudom, hogyan győzhetem le. Most nem sikerült, de majd legközelebb. Nem ez volt az utolsó Grand Slam-döntőm. El fog jönni az én időm” – mondta Jankovics a Tokyo Pan Pacific Open küzdelmeinek kezdete előtt.

„Sok lehetőségem volt már rá, hogy megverjem, volt, hogy sikerült is, most nem, és ezért nyilvánvaló, hogy kicsit csalódott vagyok. A US Open két hete alatt így is számtalan tapasztalattal lettem gazdagabb, nagyon sokat tanultam” – közölte Jankovics, aki jövőbeli céljait is felfedte.

„Világelső már voltam, és ezt már senki sem veheti el tőlem, ott marad az életrajzomban örökre, úgyhogy most már tovább kell lépnem a következő lépcsőre. Már tudom, hogy milyen érzés egy Grand Slam-torna döntőjében játszani, tudom, hogy mire számíthatok, úgyhogy most már meg akarok egyet nyerni” – jelentette ki a 23 éves szerb.

Tokióban a világ legjobb 10 játékosából hat szerepel, Jankovics az első számú kiemelt. „Örülök, hogy itt lehetek, de nincs könnyű helyzetem, mert Floridából jöttem Tokióba, úgyhogy még a 13 óra időeltolódástól szenvedek.”

Az 1.34 millió dollár összdíjazású versenyen mindenesetre a Williams nővérek nem indultak el, így Jankovics jó szereplés esetén visszaveheti a világranglista első helyét Serenától. A szerb kiválóság erőnyerő az első körben, így a második fordulóban kezdi meg szereplését az olasz Flavia Pennetta ellen.
Legfrissebb hírek

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
18 perce

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
19 perce

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
28 perce

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
34 perce

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
43 perce

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
52 perce

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
56 perce

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik