Tenisz: Szávay Ágnes bízik edzőjében és az első 10-be vágyik

2008.10.27. 14:18
Címkék
Szávay Ágnes úgy érzi, jövőre kikerül a hullámvölgyből, továbbra is bízik az edzőjében és a menedzsmentjében, egyúttal reméli, egyszer még bekerül a világ tíz legjobb teniszezője közé.
"Most rövid pihenés, majd kemény munka következik. Mindent bele fogok adni, hogy a következő év úgy induljon, ahogy szeretném, ahogy elképzeltem – mondta idényzáró budapesti sajtókonferenciáján a világranglistán hétfőtől 28. helyezett játékos. – Elégedett vagyok az edzőmmel, Kuhárszky Zoltánnal és a menedzsmenttel, s remélem, túljutok a nehéz perióduson."Szávay az idén – pályafutása legjobbjaként – áprilisban még a 13. volt a rangsorban. Ebben az évben 26 meccset nyert meg, emellett 25 alkalommal vonult le vesztesen a pályáról, sokszor már az első fordulóban.
Legfrissebb hírek

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
9 perce

Végső búcsút vettek kollégánktól, Horváth Tamástól

Egyéb egyéni
35 perce

Kozák Luca: Nagy önbizalmat adnak az eddigi eredmények

Atlétika
44 perce

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
1 órája

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
1 órája

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
1 órája

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
1 órája

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik