Tenisz: visszatérését fontolgatja Mary Pierce

MTI MTIMTI MTI
2008.12.26. 22:14
Címkék
Bár 2006-ban játszott utoljára, még nem akar visszavonulni a versenytenisztől Mary Pierce, a női világranglista egykori harmadik helyezettje.
Mi több, a visszatérés gondolata foglalkoztatja a januárban 34 éves, kanadai születésű francia teniszezőt – derül ki abból az interjúból, amelyet Pierce a párizsi L’Équipe-nek adott.A kétszeres Grand Slam-tornagyőztes 2006-ban, a linzi viadalon elszenvedett súlyos térdszalagsérülése miatt volt kénytelen felhagyni a versenyzéssel.„Még gyenge a térdem, de végre javul, gyógyulóban vagyok. Amikor nem csinálok semmit, nem érzek fájdalmat, de ha mozgatom, akkor még meg-megsajdul. Ennek ellenére nagyon remélem, hogy egy szép napon majd pályára léphetek megint. Például a francia nemzetközi bajnokságon, a Roland Garroson. A visszatéréstől amúgy nem tartok, úgy látom, hogy mióta kényszerűen kiszálltam, a női tenisz mit sem változott” – így Pierce, aki Mauritius szigetén, a világtól félrevonultan, elmondása szerint a vallás felé fordulva éli mindennapjait.
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
2 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
2 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
2 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
2 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
3 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik