Nadal vereséggel kezdett Londonban

2009.11.23. 17:44
null
Érthető Söderling öröme: ismét legyőzte Nadalt. (Fotó: Reuters)
Címkék
A B-csoport is elkezdte a londoni ATP-világbajnokságon: a világranglista második helyén álló Rafael Nadal a nyolcadik svéd Robin Söderlinggel találkozott. Söderling két szettben, 6:4, 6:4 arányban bizonyult jobbnak Nadalnál.

A londoni O2 Arenában elkezdődtek a B-csoport mérkőzései is: az ezen a viadalon még sohasem diadalmaskodó Nadal úgy vágott neki a tornának, hogy megpróbálja emlékezetessé tenni az idei - számára sérülésekkel tarkított szezon - végét.

Ennek a célnak az elérésében azonban rögtön az első mérkőzésén kemény akadályokba ütközött: a svéd Söderling ugyanis egymás után másodszor is jobbnak bizonyult nála.

Legutóbb a francia nyílt teniszbajnokságon győzte le a spanyolt, akinek azonban még így is megvan az esélye az elődöntőbe kerülésre.

Az első szettben mindkettejüknek két lehetősége volt az ellenfél szervájának elvételére, és  Söderling élt is ezekkel az alkalmakkal, míg Nadal csak az egyiket tudta kihasználni, így negyven perc alatt 6:4-gyel a svédé lett a szett.

A másodikban magára találni látszott a spanyol, azonban feltűnő volt, hogy az erőnléte még közel sem a régi. 5:4-es Söderling vezetésnél Nadal adogathatott a meccsben maradásért, de a svéd mérkőzéslabdához jutott, amiből a másodikat ki is használta, és ezzel megnyerte a mérkőzést.

Nadal mindössze 18 nyerő ütéssel fejezte be a mérkőzést, miközben 24 ki nem kényszerített hibát vétett, Söderlingnél ez az arány 23 és 27.

"Az önmagamba, a játékomba vetett hit és a nyugalom hiányzott - fogalmazott veresége után a spanyol teniszező. - Azt hiszem, egy pillanatig sem tudtam riválisom fölé kerekedni. Nehéz esztendő számomra az idei, és pokoli rossz úgy kezdeni ezt a tornát, hogy már az első meccsen kikaptam. Ráadásul a borítás sem kedvez számomra."

A sajtótájékoztatón azért volt egy vigasztaló pillanat Nadal számára: a rendezők átadták neki azt a kupát, amelyet 2005-ben a mexikói nyílt bajnokságon aratott diadala után kapott, és amelyet a repülőtérre vezető úton a taxiban hagyott el.

"Nem is rossz: kikaptam, de egy trófeát mégis bezsebeltem" - viccelődött a spanyol. 

A csoport későbbi összecsapásán Novak Djokovics Nyikolaj Davigyenkóval találkozik.

Beharangozó írásunkat ide kattintva olvashatják.


BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (fedett, kemény pálya) 
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ 
Söderling (svéd)-Nadal (spanyol) 6:4, 6:4
Djokovics (szerb)-Davigyenko (orosz) később
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
1 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
1 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
2 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
2 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2 órája