Tenisz: Szávay Ágnes nem rivalizál Czink Melindával

2009.11.18. 15:03
null
Szávay Ágnes hullámvölgyeken és egy budapesti Grand Prix-győzelmen van túl (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
Felemás esztendőt zárt Szávay Ágnes, aki évértékelő sajtóbeszélgetésén elmondta, hullámvölggyel indult és azzal is végződött az idei szereplése, a csúcspont pedig számára a budapesti Grand Prix megnyerése volt. A világranglista 40. helyén álló teniszező elárulta, jövőre nemcsak a legrangosabb versenyeken fog elindulni, több kisebb tornán is részt vesz majd.

 

Edzőváltás, hullámvölgyek, betegségek és egy ragyogó budapesti tornagyőzelem jellemezte Szávay Ágnes ez évi teljesítményét. A magyar teniszező 2009-től Karl-Heinz Wetterrel dolgozik együtt, a vele végzett munka jövőre érhet be igazán.

„A 2009-es esztendő számomra hullámvölggyel kezdődött és azzal is zárult. Egy edzőváltás is történt az idén, ami miatt kicsit megtorpantam. Az év csúcspontjának egyértelműen a budapesti Grand Prix megnyerése számított, fantasztikus élmény volt hazai pályán győzedelmeskedni. Sokszor voltam beteg, emiatt nem volt tökéletes a fizikumom. Sok mérkőzést azért veszítettem el, mert a kiélezett helyzetekben nem volt megfelelő a kondícióm.”

Újságírói kérdésre válaszolva Szávay elmondta, Czink Melindát nem tekinti riválisának, szurkolnak egymásnak, és az sem zárható ki, hogy jövőre párosban is szerepelnek majd egy tornán. Ez már idén is a tervek között szerepelt, de nem sikerült egyeztetniük a versenynaptárjukat, a 2010-es januári szezonkezdetre pedig Szávay már megegyezett a kazah Jaroszlava Svedovával a párosbeli indulásról. Utána azonban még az is elképzelhető, hogy állandó magyar partnerre talál Czink személyében...

"Nem szeretném elhanyagolni a párost az egyes miatt, mert érzem, hogy szüksége van rá a kondíciómnak és az önbizalmamnak is – tette hozzá a soltvadkerti illetőségű teniszező. – Hétfőn kezdődik az alapozás, és hiszem, hogy a munka a következő szezonra beérik.

Változás lesz még, hogy 2010-ben nemcsak a legrangosabb eseményeken indul, hanem kisebb tornákon is, mivel jót tesznek az önbizalmának a győztes mérkőzések.

INTERJÚ SZÁVAY ÁGNESSEL

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
18 perce

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
24 perce

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
25 perce

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
29 perce

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
51 perce

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
52 perce

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
59 perce

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
1 órája