Tenisz: Rafael Nadal Barcelonában vigasztalódna

2009.11.28. 11:38
Címkék
Győztes mérkőzés, sőt nyert szett nélkül búcsúzott a Londonban immár nélküle zajló ATP-világbajnokságtól Rafael Nadal, a torna második számú kiemeltje. Azonban a spanyol teniszkiválóság a Davis-kupa-döntőben, az év utolsó nagy sportági eseményén vigaszt keresne.

 

„A nagy különbség az lesz, hogy ezúttal végre salakon játszhatok" – mondta a borítás specialistája, Nadal, aki ugyanakkor címvédőként és négyszeres győztesként az idén elbukta a Roland Garrost, Robin Söderling verte meg őt a nyolcaddöntőben A London előtti utolsó nagy tornán, Párizsban Novak Djokovicstól is kikapott, igaz, kemény pályán. Most viszont úgy érzi, hogy ismét eljött az ő ideje.

„Óriási motivációt jelent számomra, hogy győzelemmel fejezzem be az évet. A lehetőség adva van, hogy a kedvenc borításomon, salakon lépjek pályára, ami jó játékot ígér, számomra pedig győzelmet. Ez a siker nagyon fontos lenne egész Spanyolországnak" – harangozta be a csehek elleni, jövő hétvégi, barcelonai Davis-kupa-döntőt Nadal.

A címvédő spanyolok felállása önmagában hordozza a siker lehetőségét. Főként salakon és hazai környezetben, hiszen Nadal mellett Fernando Verdasco, David Ferrer és Feliciano López alkotja a házigazda együttest.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
2 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
3 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
3 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
3 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
3 órája