Szávay Ágnes búcsúzott a brisbane-i tornától

2010.01.06. 07:46
null
Szávay nem tudott mit kezdeni Hantuchová adogatásaival (Fotó: Action Images)
Címkék
A második forduló jelentette a végállomást Szávay Ágnes számára a Brisbane-ben zajló tenisztornán: a magyar hölgy 6:3, 6:1-es vereséget szenvedett a negyedik helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchovától.

Szávay Ágnesre nehéz feladat várt a Brisbane-ben zajló tenisztornán: a magyar hölgynek a kínai Peng Su-aj legyőzése után a második fordulóban a negyedik helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchová ellen kellett bizonyítania.

Előzetesen bizakodásra adhatott okot, hogy a két játékos eddig kétszer találkozott egymással, és mindkét mérkőzés Szávay sikerével ért véget (2007-ben, illetve 2008-ban). Ehhez képest Hantuchová 70 perc alatt legyőzte magyar ellenfelét, és szépített kettejük egymás elleni mérlegén.

Szávay az egész mérkőzésen mindössze kétszer jutott bréklabdához, és ezekből is csak egyet értékesített (az első szettben), míg szlovák ellenfele kilenc lehetőségéből ötöt kihasznált arra, hogy elvegye ellenfele adogatását.

Brék nélkül nehéz mérkőzést nyerni, pláne ha a saját adogatójáték sem megy úgy, ahogyan kellene, és Szávaynak ezúttal ilyen téren is gondjai akadtak. Így nem is lehetett más a mérkőzés vége, mint vereség: Hantuchová megérdemelten győzött 6:3, 6:1-re.

A magyar hölgy számára véget ért a torna, ugyanis párosban már korábban búcsúzott: az olasz Roberta Vincivel az oldalán nagy verést kapott a Rodionova testvérektől.

Ennek ellenére szoríthatunk magyar versenyzőnek a viadalon. Czink Melinda az elődöntőbe jutásért a belga Justine Henin és a (bolgár születésű) kazah Szeszil Karatancseva párharcának győztesével találkozik majd.

 BRISBANE, NŐI EGYES
2. FORDULÓ
Safárová (cseh)–Wozniak (kanadai, 6.) 6:3, 6:1
Hantuchová (szlovák, 4.)–Szávay (magyar) 6:3, 6:1
Pavljucsenkova (orosz)–Vinci (olasz) 1:6, 6:4, 6:1
KÉSŐBB
Karatancseva (bolgár)–Henin (belga)

 

Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
25 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
58 perce

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
9 órája