Davis-kupa: a cirkusz miatt nem salakon játsszák a döntőt

2010.09.30. 14:18
A Szerb Teniszszövetség tájékoztatása szerint kemény pályán rendezik meg a Davis-kupa idei fináléját. Szerbia december 3. és 5. között fogadja Franciaországot a Belgrade Arenában, amely 18 ezer néző befogadására alkalmas.

A történetük első DK-döntőjére készülő szerbek eredetileg salakon szerették volna fogadni a franciákat, mivel úgy gondolták, hogy az ellenfelük legjobbjának számító Jo-Wilfried Tsonga ezen a borításon verhető meg a legkönnyebben.

A problémát az jelentette, hogy november 24. és 28. között a híres cirkuszi társulatnak, a Cirque du Soleilnek lesznek előadásai a belgrádi létesítményben, és november 29-én már edzéslehetőséget kell a helyszínen biztosítani. Egy éjszaka állt volna tehát a rendezők rendelkezésre, hogy salakossá alakítsák a pályát, ez az idő azonban nem lett volna erre elég.

Így esett a döntés végül a kemény pályák között viszonylag lassúnak számító Rukorhard nevű borításra. A szerbek ilyen felületen fogadták és győzték le 3:2-re a cseheket az elődöntőben.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
21 órája

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
23 órája

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2026.09.22. 14:36

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00