Tenisz: a címvédő Babos a negyeddöntőben búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.06. 00:51
null
Babos Tímea ezúttal sem bírt a nyolc között Monica Niculescuval (Fotó: MTI)
A negyeddöntő jelentette a végállomást a világranglista 123. helyén álló Babos Tímeának a Monterreyben zajló női tenisztornán, miután egy szoros és egy simább szettben, 1 óra 39 percnyi játék után kikapott a román Monica Niculescutól.

A magyar teniszező címvédőként vágott neki a tornának, amelyen az első fordulóban a mexikói Ana Sofía Sánchezt 6:3, 6:3-mal, a második körben a korábbi világelső szerb Ana Ivanovicsot döntő szettben búcsúztatta.

Ezúttal Monica Niculescu várt rá, akiről nem lehettek kellemes emlékei, hiszen kettejük eddigi egyetlen találkozásán február végén a román lány 6:3, 6:2-re nyert a florianapolisi negyeddöntőben.

Ezúttal sem indult túl jól a mérkőzés a világranglista 123. helyén álló 19 éves Babosnak, hiszen ellenfele egyből elvette az adogatását, majd a sajátját hozva 2:0-ra ellépett. Jellemző az első szett fordulatosságára, hogy innen előbb a magyar játékos fordított 3:2-re, majd Niculescu került 5:3-as előnybe. 5:4-nél a román játékos a szettért adogathatott – hiába, sőt, Babosnak 5:5 40:15-nél két labdája volt a 6:5-ös előnyhöz. A román lány azonban innen is fordított, és szettbeli 3. bréklabdáját is értékesítve átvette a vezetést, majd kiszerválta az első felvonást (5:7).

A folytatás sem kezdődött jól, Babosnak háromszor is fogadólabdát kellett hárítania, majd 1:1-nél újabbakat, és végül a 6. lehetőségével már élt Niculescu, ezzel brékelőnybe kerülve. Míg Babosnak csak egy lehetősége volt elvenni ellenfele szervajátékát, addig 4:2-nél Niculescu már a kilencediknél járt a szettben, és bár ezt még hárította a magyar játékos, a tizediket már nem tudta, így 5:2-nél a játékban maradásért kellett fogadnia – mindhiába (2:6).

WTA-INTERNATIONAL-TORNA, MONTERREY 235 000 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
Niculescu (román)–Babos (magyar) 7:5, 6:2
KÉSŐBB
Kerber (német, 1.)–Morita (japán, 8.)
Kirilenko (orosz, 3.)–U. Radwanska (lengyel, 7.)
Pavljucsenkova (orosz, 5.)–Davis (amerikai)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
20 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik