Tenisz: Nadal három szettben elkapta Djokovicsot

Vágólapra másolva!
2013.08.11. 06:46
null
Kiegyenlített csatában a fontos pillanatokból Nadal jött ki jobban (Fotó: Reuters)
A Montrealban zajló, 2.9 millió dollár összdíjazású ATP-torna elődöntőjében a negyedik helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal három játszmában nyert a világelső szerb Novak Djokovics ellen. A spanyol ellenfele a döntőben a 11. helyen rangsorolt kanadai Milos Raonic lesz.

 

„Azt mondtam előző este, egyetlen esélyem van a győzelemre Novak ellen, ha nagyon taktikusan játszok – mondta a siker után Nadal. – Jól ment a játék, kellően agresszív voltam. Pedig ez nem az én kedvenc borításom, és mégis ki tudtam hozni magamból a maximumot. Úgy érzem, nagyon magas szinten sikerült ma játszani,,. A fontos pillanatokban a megfelelő döntéseket hoztam meg, a szerváim pedig végig jók voltak. Próbáltam nagyon zártan ütni a vonalról, és csak akkor bemenni röptézni a hálóhoz, amikor valóban megvolt rá az esélyem.”

„Nagyon szoros mérkőzés volt, mindössze néhány pont döntött, ezekben a fontos pillanatokban nem voltam a legjobb – értékelte vereségét Djokovics. – Megvoltak a lehetőségeim, de neki is. A végén aztán ő játszott jobban.”

A két klasszis immár 36. alkalommal csapott össze egymással, Nadal előnye tovább nőtt (21–15), de kettejük között szoros a csata, és aligha ezzel ért véget. Idén harmadszor találkoztak, legutóbb a Roland Garros elődöntőjében a spanyol, azt megelőzően a monacói torna fináléjában a szerb nyert. Mindkét meccset salakon játszották, Nadal kedvenc borításán, amelyen 2012-ben háromszor nyert Djokovics ellen. A spanyolnak most jó a szériája a szerb ellen: legutóbbi hat találkozójukból ötöt behúzott ellene. Pedig előtti hétmeccses nyeretlenségi szériában volt.

A Torontóban zajló, 2.4 millió dollár összdíjazású WTA-tornán Serena Williams (amerikai, 1.)–Sorana Cirstea (román) döntőt rendeznek, miután az elődöntőben az amerikai a harmadik helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskát, a román a negyedikként rangsorolt kínai Li Nát győzte le két szettben.

ATP 1000-ES TORNA, MONTREAL (2 887 085 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Nadal (spanyol, 4.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:4, 3:6, 7:6
Raonic (kanadai, 11.)–Pospisil (kanadai) 6:4, 1:6, 7:6

WTA-TORNA, TORONTO (2 369 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

S. Williams (amerikai, 1.)–A. Radwanska (lengyel, 3.)
Cirstea (román)–Li Na (kínai, 4.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
16 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik