Tenisz: Roger Federer a hetedik helyre csúszik vissza

Vágólapra másolva!
2013.08.17. 14:47
A svájci Roger Federer azzal, hogy tavaly megnyerte a cincinnati kemény pályás tenisztornát, most pedig már a negyeddöntőben búcsúzott, a jövő hétfőn kiadandó világranglistán az ötödikről visszacsúszik a hetedik helyre.

A 17-szeres Grand Slam-győztes sztár közel 11 éve volt ilyen "mélyen" a rangsorban.

A spanyol Rafael Nadal ellen elveszített pénteki csatáját követően azonban nem volt bosszús. Elmondta, hogy a hátfájása javul, és ez most fontos, mert így nyerheti vissza a formáját.

„Nyerhettem volna, ám Rafa a fontos pillanatokban, főleg a végjátékban nyugodtabb volt" – jegyezte meg Federer.

A 12 GS-tornán diadalmaskodó, és kemény borításon sorozatban a 13. meccsén győző Nadal elismerte: mindig nagy érzelemmel játszik riválisa ellen, igaz, egy kicsit más volt most az érzés, hogy már a legjobb nyolc között összekerültek, mint amikor a döntőben találkoztak.

A világelső szerb Novak Djokovicsnak sem ment, Federerhez hasonlóan ő is már a negyeddöntőben kiesett, így nem tudott történelmet írni. Ha élen zárt volna a tornán, akkor az első teniszező lenne, aki mind a kilenc, úgynevezett Masters-viadalon nyerni képes.

„Egyszerűen szörnyen játszottam. Jószerivel csak a második szett elején tudtam a megfelelő szintet hozni. Csalódás volt a meccs" – jegyezte meg Djokovics, aki eddig négyszer volt finalista Cincinnatiben, tavaly Federerrel szemben veszítette el a döntőt, most pedig az amerikai John Isner ejtette ki.

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz győzelmével kezdődött a férfiak vb-je

Tenisz
2025.11.09. 22:19

Ribakina Szabalenka legyőzésével lett világbajnok

Tenisz
2025.11.08. 19:06

Babos Tímea elmondta, miért nem folytatják a párost Stefanival

Tenisz
2025.11.08. 17:51

WTA-vb: Anisimova kiejtette a 2023-as világbajnok Swiateket

Tenisz
2025.11.05. 20:23

Venus Williams nem fejezi be, 2026-ban elindul Aucklandben

Tenisz
2025.11.05. 14:04

Ritkán látott vereségbe szaladt bele Iga Swiatek a WTA-vb-n

Tenisz
2025.11.03. 19:00

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán, Sinner újra az élen

Tenisz
2025.11.03. 09:48

Marozsán sérülés miatt visszalépett az athéni tornától

Tenisz
2025.11.02. 13:58
Ezek is érdekelhetik