Davis-kupa: Troickit meghatotta a honfitársak gesztusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.19. 16:02
Viktor Troicki meghatódott, amikor a tenisz Davis-kupa elődöntője után Janko Tipszarevics, a Kanadát legyőző szerb csapat tagja neki ajánlotta a győzelmet, a belgrádi közönség pedig Novak Djokoviccsal együtt skandálni kezdte a nevét – írta az újvidéki Magyar Szó.

Troickit a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) 2015. január 24-ig eltiltotta, mert az idei monte-carlói tornán megtagadta a vérminta adását, s a Davis-kupa-mérkőzésnek otthont adó belgrádi Kombank Arenába sem engedték be.

„A válogatott valamennyi tagja teljes mértékben támogatott, s nagyon szép nyilatkozatokat adtak a háromnapos mérkőzés alatt, ezért mérhetetlenül hálás vagyok nekik. Amit értem tettek, arra életem végig emlékezni fogok – mondta Troicki a szerb Sportnak. – A Kanada elleni párharc mind az öt mérkőzését megnéztem a televízióban, s a mindent eldöntő meccs utáni nyilatkozatban, amikor Tipszarevics azt mondta, nekem ajánlja a győzelmet, kicsordultak a könnyeim. Rögtön utána hallottam, amint Djokovics és a nézők a nevemet skandálják. Egyedül voltam otthon, s nem emlékszem arra, hogy valaha volt-e ennél nehezebb pillanat az életemben."

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
7 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
17 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
23 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
Tegnap, 13:12

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38
Ezek is érdekelhetik