Tenisz: Cilic színlelte a térdsérülést Wimbledonban

MTI MTIMTI MTI
2013.09.24. 18:10
Színlelt térdsérülés miatt lépett vissza második fordulós mérkőzésétől júniusban, a wimbledoni teniszbajnokságon a horvát Marin Cilic, akit múlt héten kilenc hónapra eltiltottak doppingvétség miatt.

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) keddi híradása szerint a 24 éves játékos szervezetében a niketamid nevű, élénkítők közé tartozó szert találtak az áprilisi, müncheni tornán begyűjtött mintájában.

Az eredményről június 11-én, a londoni Queen's Clubban rendezett verseny előtt tájékoztatták a vétkest, aki ott a döntőig menetelt, majd Wimbledonban megnyerte az első fordulós meccsét is. Ezt követően viszont ügyvédei tanácsára visszalépett a folytatástól, s "fekete napot" emlegetett, térdsérüléssel indokolva döntését.

Az ITF január 31-ig tiltotta el a világranglistán korábban kilencedik, jelenleg 35. Cilicet, aki az ítélet után jelezte: fellebbez a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), mert állítása szerint tudatosan soha nem élt tiltott szerrel.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
6 órája

Fucsovics és Marozsán a harmadik körben egymással is találkozhat Wimbledonban

Tenisz
2026.06.26. 12:17

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a 2023-as női wimbledoni bajnokot

Tenisz
2026.06.22. 16:33

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54
Ezek is érdekelhetik