US Open: ha kemény pályás Grand Slam, akkor Azarenka döntős

2013.09.06. 22:50
Az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság elődöntőjében a korábbi világelső fehérorosz Viktorija Azarenka két szettben legyőzte a korábban hibátlan olasz Flavia Pennettát, így bejutott a fináléba. Azarenka ezzel sorozatban a negyedik kemény pályás Grand Slam-döntőben (2012 Australian Open, 2012 US Open, 2013 Australian Open, 2013 US Open) érdekelt.
A két játékos harmadik egymás elleni ütközetére készült, és eddig egyikük sem tudott meglépni a másiktól, ráadásul az olasz még csak játszmát sem vesztett az idei US Openen.Azt nehéz lenne állítani, hogy magabiztos adogatójátékok jellemezték volna a mérkőzést, az első szettben összesen két játék volt, amikor nem volt a fogadónak lehetősége elvenni a másik szerváját, meglépni egyikük sem tudott a másiktól, így fej fej mellett haladva értek el 4:4-ig. Itt Pennetta negyedszer is elbukta szervajátékát, Azarenka viszont a hatodik (!) játszmalabdáját már érvényesítve, csak behúzta az első felvonást (6:4).A játék összképe a folytatásban sem sokat változott, három sikeres fogadógém után először a fehérorosznak sikerült megtörni a rossz szériát, el is húzott 3:1-re. 5:2-es Azarenka-előnyig ismét csak a fogadók örülhettek, ekkor viszont a 2. kiemelt 40:0-nél három meccslabdához jutott, és bár az olasz kettőt még hárított, a harmadikkal már eldőlt a továbbjutás kérdése.Azarenka ellenfele a fináléban a Serena Williams–Li Na mérkőzés győztese lesz. Azarenka sorozatban negyedszer is bejutott egy kemény pályás GS-döntőbe, tavaly itt épp Serena Williamsszel csapott össze, és kapott ki döntő játszmában – Ausztráliában mindkétszer nyert.
US OPEN, NEW YORK (34 300 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
US OPEN, NEW YORK (34 300 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Azarenka (fehérorosz, 2.)–Pennetta (olasz) 6:4, 6:2
KÉSŐBB
S. Williams (amerikai, 1.)–Li Na (kínai, 5.)
Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
1 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55