Tenisz: Federer szakított edzőjével, Paul Annacone-nal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.13. 08:28
null
Federer (balra) és Annacone a 2013-as Indian Wells-i versenyen (Fotó: Reuters)
A 2013-ban a saját elvárásaitól (is) messze elmaradó Roger Federer bejelentette, hogy befejezi a közös munkát eddigi edzőjével, Paul Annacone-nal. A svájci teniszező mintegy három és fél évig dolgozott együtt az amerikai szakemberrel.

Federer 2002 óta idén először nem játszott döntőt Grand Slam-tornán, a világranglistán a hetedik helyre csúszott vissza, így nem meglepő, hogy változtatásra szánta el magát. Paul Annacone korábban edzette a 14-szeres GS-győztes Pete Samprast és a britek kedvencét, Tim Henmant is. Federerrel az utolsó évében már nem sok sikerélményben volt része, azonban a közös munka így sem bizonyult eredménytelennek.

„Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, volt egy hároméves tervünk, amely során nyerni akartam egy újabb Grand Slamet és visszakerülni a világranglista első helyére. Sok más terv és szép emlék mellett ez a két fő célkitűzés teljesült – írta a honlapjára Federer, aki szerint számos beszélgetésük után arra jutottak Annacone-nal, hogy mindkettejüknek az lesz a legjobb, ha továbblépnek. – Paul továbbra is egy kedves barátom marad. Szeretném neki megköszönni a segítségét és azt az értéket, amelyet nekem és a csapatomnak adott.”

Federer valószínűleg a svájci Davis-kupa-válogatott kapitányával, Severin Lüthivel dolgozik tovább, aki eddigi is több versenyre elkísérte.

Legfrissebb hírek

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
12 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
21 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
Tegnap, 8:07

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00