Tenisz: Nadalnak még mindig fáj a térde; nem harcol tovább

2013.10.08. 15:37
null
Nadal megunta, hogy az ATP semmibe veszi a véleményét (Fotó: Reuters)
Nem kíván többé a sportági reformokkal foglalkozni Rafael Nadal, aki hétfő óta ismét világelső a férfi teniszezők között. A spanyol játékos azt is elmondta, hogy még mindig fáj a térde, ami miatt hét hónapos kényszerpihenőre kényszerült.

 

A 13-szoros Grand Slam-tornagyőztes spanyol sztárjátékos korábban többször is felemelte a szavát a versenynaptár fellazítása, illetve a több salakpályás torna mellett, ám saját állítása szerint belefáradt a hiábavaló küzdelembe.

„Mindig jön egy fal, amelyen nem lehet átjutni. Akárhányszor kérdezett meg az ATP, mindig elmondtam a véleményemet, de sosem történt semmi” – jelentette ki kedden a mallorcai sportoló, akinek a térdsérülés miatti hét hónapos kényszerszünete után idén remek szezonja van. Összesen 28 kemény pályás meccséből csak egyet vesztett el, megnyerte a US Opent és három kiemelt viadalt is.

Nadal kifejtette, a teniszezők testi épségének védelme lehetővé tenné, hogy elkerüljék a súlyos sérüléseket, így a jelenlegi fiatalok hosszabb karriert futhatnának be.

Visszatérése óta fantasztikus formában teniszezik, ez azonban nem jelenti, hogy a bal térde újra problémamentes.

„A visszatérésem után sem érzem százszázalékosnak a térdem – beszélt az állapotáról a spanyol klasszis. – Azonban hiába fáj sokszor, ez a fájdalom nem akadályozza a mozgásomat.”

A múlt héten még világelső Novak Djokovics egyetértett Nadallal abban, hogy túl lassúak a változások a sportágban.

„Több mint öt éve ágálunk a naptár és a tornák megreformálása érdekében, de mi önmagunkban kevesek vagyunk ehhez” – közölte a szerb teniszező.

Egy másik éljátékos, a wimbledoni címvédő Andy Murray két éve még sztrájkot is kilátásba helyezett arra az esetre, ha a versenyszervezők nem veszik komolyan a teniszezők panaszait, ám ez végül puszta fenyegetés maradt.

Legfrissebb hírek

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2 órája

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
5 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58
Ezek is érdekelhetik