Tenisz: Bukarest elviszi a budapesti WTA-tornát - sajtóhír

SZ. I.SZ. I.
Vágólapra másolva!
2013.12.27. 11:10
null
Simona Halep idei budapesti győzelme és a többi visszhangos sikere táptalaja a szóbeszédnek (Fotó: Fuszek Gábor)
Román sajtóértesülések szerint már jövőre Bukarestbe költözhet a Római-parton féltve őrzött WTA-torna, Magyarország egyetlen magas szintű versenytenisz-eseménye.

 

A románoknál már kész tényként tálalják, hogy a Wimbledont követő héten, 2014. július 8. és 14. között Budapest helyett oda utaznak a füves szezon után salakra (vissza)vágyó női teniszezők. Azzal pedig, hogy idén éppen a román Simona Halep győzött nálunk, még indokoltnak is érzik végre egy hazai rendezésű női torna szervezését az ATP naptárában hosszú évek óta betonbiztos áprilisi férfiviadaluk mellé.

Megkerestük a hírrel kapcsolatban Márky Jenő versenyigazgatót is, ő azonban csak annyit mondott, egyelőre nem nyilatkozhat nekünk.

Vagyis jelenleg csak a pletykából indulhatunk ki, amelyhez hasonló szép számmal volt az elmúlt években is a verseny eladásával kapcsolatban. Még akkor sem érdemes túlzott jelentőséget tulajdonítani az egyszerű szóbeszédnek, ha tudjuk, hogy a budapesti rendezés azóta van szinte folyamatos veszélyben, amióta a Gaz de France 2010 végén váratlanul elvágta a köldökzsinórt.

Az viszont biztos, hogy ha ezt a WTA-tornát elköltöztetik hazánkból, hosszú ideig nem kalkulálhatunk ilyen rangos viadallal itthon. A licencekért ugyanis hatalmas harc zajlik a helyszínek között, férfivonalon pedig még legalább öt-hat évig nem számíthatunk ATP-szintű torna rendezési jogának megszerzésére.

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik