Tenisz: Federer 3:6 után oktatta Djokovicsot

Vágólapra másolva!
2014.02.28. 18:06
null
Roger Federer az álmos kezdés után lábbal is jól bírta a meccset, és Djokovics ellen is irányítani tudott (Fotók: Action Images)
Másodikként Roger Federer jutott be a Dubaiban zajló kemény pályás férfi tenisztorna döntőjébe: a svájci szetthátrányból fordítva győzte le a világranglista-2. Novak Djokovicsot. A fináléban Federer ellenfele a Philipp Kohlschreibert legyőző Tomás Berdych lesz szombaton.

Dubaiban óriási felhajtás előzte meg a nap – és alighanem a torna – legnagyobb meccsét, a Novak Djokovics–Roger Federer összecsapást. A világranglista-2. szerb összeszedettebben kezdte a mérkőzést, hamar 3:0-s előnyre tett szert, Federer azonban gyorsan ocsúdott, így a folytatás már nem hozott ilyen egyoldalú küzdelmet, sőt.

Djokovics olykor nehezen 
hitte el, hogy mi történik
Djokovics olykor nehezen hitte el, hogy mi történik

A svájci egyre jobban belemelegedett, a mérkőzés színvonala pedig ezzel egy időben kifejezetten magas szintre emelkedett. Djokovics ugyan tartotta az előnyét, de 32 éves ellenfele lábbal is tartotta az iramot, és egyre pontosabb lett. Federernek stabilizálódott a szervajátéka, Djokovics nehezebben nyerte a pontjait, a szett végén pedig a svájcinak annak ellenére önbizalmat adhatott egy egészen parádés labdamenet, hogy a szettet behúzta a rivális (6:3).

A második játszmában Federer ismét megcsillogtatta zsenialitását, 2:2-nél a 17-szeres Grand Slam-győztes elképesztő labdát nyert a szerb bréklehetőségénél, majd az övé is lett a játék. Egy rövidke eső-, vagyis inkább törlésszünetet követően pedig el is vette Djokovics adógatójátékát és ezzel együtt a játék irányítását: 6:3-mal ért véget ez a szett is, de Federer javára.

Ráadásul meglepően indult a döntő játszma, hiszen a szerb úgy kezdett, hogy kettős hibával elveszítette az adogatását, és a svájci gyorsan meg is erősítette előnyét (2:0). 3:1-nél Djokovics ismét nehézségekbe ütközött, Federer hihetetlen elütéseket mutatott be, és továbbra sem fáradt, ott volt lábbal szinte minden labdán, és a második fogadóelőnnyel élni is tudott. 5:2-nél a szerbnek lett volna lehetősége brékelni, de ez nem sikerült, Federer megfordította a gémet, és az első meccslabdát kihasználva belépett a fináléba.

Federer ellenfele a döntőben Tomás Berdych lesz, aki a játszmák végén jobban koncentrálva 7:5, 7:5-re múlta felül a német Philipp Kohlschreibert. A két játékos eddig 17 alkalommal találkozott egymással, Federer 11-szer győzött, ugyanakkor legutóbbi két összecsapásukat Berdych nyerte. A svájcinak ez lesz a második fináléja az évben, korábban Brisbane-ben három játszmában kikapott Lleyton Hewitt-tól.

A legszebb labdamenetek

ATP 500-AS TORNA, DUBAI (1 928 340 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Federer (svájci, 4.)–Djokovics (szerb, 1.) 3:6, 6:3, 6:2
KORÁBBAN
Berdych (cseh, 3.)–Kohlschreiber (német, 7.) 7:5, 7:5

A DÖNTŐBEN
Berdych (cseh, 3.)–Federer (svájci, 4.)

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
22 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik