Tenisz: Serena Williams kikapott Cornet-tól Dubaiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.21. 17:36
null
Így örült Cornet a világelső elleni győzelmének (Fotó: Reuters)
Nem lesz családi házi döntő a dubai női tenisztornán, ugyanis Alizé Cornet – pályafutása során először – legyőzte Serena Williamset. A francia játékos a fináléban a világelső nővérével, Venusszal találkozik.

 

A Williams nővérek legutóbb a 2009-es dohai tornán vívtak egymás ellen döntőt, most jó esély mutatkozott rá, hogy 12. alkalommal is maguk között döntsenek egy trófeáról. Főleg azok után, hogy az elődöntő bizonytalanabb kimenetelű mérkőzésén Venus Williams simán megverte Caroline Wozniackit.

A második találkozón azonban borult a papírforma. Alizé Cornet – aki az elődöntő résztvevői közül egyedüliként nem volt még világelső – korábbi három próbálkozása során csak egy szettet tudott megnyerni Serena Williams ellen (a pekingi olimpia nyolcaddöntőjében), most viszont két játszmában legyőzte a nála nyolc évvel idősebb amerikait. A világranglista éllovasa 6:4, 5:3-nál négy mérkőzéslabdát is hárított, a következő játékban viszont fogadóként egy pont sem lett az övé. Cornet hetedszer játszhat döntőt WTA-versenyen – az eddigi hatból hármat nyert meg –, ám most először nem salakon.

WTA-TORNA, DUBAI (2 000 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ

Cornet (francia)–S. Williams (amerikai, 1.) 6:4, 6:4
V. Williams (amerikai)–Wozniacki (dán, 8.) 6:3, 6:2

 

ATP 250-ES TORNA, MARSEILLE (549 260 euró, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Gasquet (francia, 1.)–Dodig (horvát, 5.) 7:5, 6:3
Gulbis (lett, 3.)–Mahut (francia, 8.) 6:3, 7:6
Struff (német)–Llodra (francia) 6:4, 6:3
Tsonga (francia, 2.)–Roger-Vasselin (francia, 6.) 6:7, 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09